Váltás az iráni Hírszerzés élén

Hírügynökségek felidézték, hogy a személycserére annak nyomán került sor, hogy Teheránban komoly incidensek sorozata történt, amelyek hátterében Irán regionális riválisát, Izraelt sejtik.

Az iráni sajtó nem indokolta a történteket, mindazonáltal közölte, hogy Táib a jövőben Hoszein Szalami tábornok, a Forradalmi Gárda főparancsnoka tanácsadója lesz. Táeb helyét Mohammad Kazemi, a Forradalmi Gárda hírszerzési forrásainak védelméért felelős eddigi parancsnoka veszi át. Ezt csütörtökön Ramezán Sárif, az elitalakulat szóvivője be is jelentette.

A szóvivő – az al-Dzsazíra pánarab televízió jelentése szerint – nem részletezte a személyi változás okát. Csak annyit közölt, hogy az 59 éves Táeb az IRGC főparancsnokának tanácsadója lesz.
Mindazonáltal az al-Dzsazíra emlékeztetett arra, hogy a személycserére két nappal azt követően került sor, hogy az izraeli médiában arról jelentek meg hírek, miszerint Táeb állna a Törökországba látogató izraeli turisták ellen tervezett iráni akciók hátterében, amely miatt Jaír Lapid izraeli külügyminiszter a hónap közepén Törökország elhagyását javasolta az ott tartózkodó izraeli állampolgároknak. Lapid egyébként csütörtökön köszönetet mondott Törökországnak, hogy sikerült elejét venni az esetleges merényleteknek, illetve izraeli állampolgárok elhurcolásának.

Egyes izraeli sajtóorgánumok szerint Táeb a középszintű klérushoz, illetve Ali Hámenei ajatollah, Irán legfelsőbb politikai és vallási vezetőjének belső köréhez tartozik. Hírszerzői vezetői kinevezése előtt, 2009-ig, Hámenei hivatalában dolgozott.

Az al-Dzsazíra emlékeztetett arra, hogy a személycserére két nappal azt követően került sor, hogy az izraeli médiában arról jelentek meg hírek, miszerint Táeb állna a Törökországba látogató izraeli turisták ellen tervezett iráni akciók hátterében, amely miatt Jaír Lapid izraeli külügyminiszter a hónap közepén Törökország elhagyását javasolta az ott tartózkodó izraeli állampolgároknak. Lapid egyébként csütörtökön köszönetet mondott Törökországnak, hogy sikerült elejét venni az esetleges merényleteknek, illetve izraeli állampolgárok elhurcolásának.

Nyitókép: Illusztráció

Amennyiben tetszik a tartalmak, bejelentések, közlemények, tudósítások, elemzések hírcikkek sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Hasonló cikkek