Varázsdohányt árult a Bosnyák téren

A térfigyelő központban figyeltek fel arra a nőre, aki a gyanú szerint varázsdohányt adott el több fogyasztónak a Bosnyák téren.

 

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányság járőrei 2020. július 12-én 12 óra 39 perckor a térfigyelő központtól kapott valós idejű jelzés alapján mentek a Bosnyák térre.

A kamerák rögzítették, hogy egy piros ruhás nő kis csomagokat adott át több embernek, akiktől ezért pénzt kapott. A térre érkező járőrök látták, hogy a nő éppen egy kocsiba ült, amit egy férfi vezetett. Miután az autót megállították és átvizsgálták, 10 gramm körüli kábítószergyanús anyagot, több mint 1 millió forintot és 137 eurót találtak. A járőrök a budapesti R. Rita Krisztinát elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra.

A felvételek alapján sikerült azonosítani azokat is, akik vásároltak a nőtől. A nyomozók három embert hallgattak ki, akik elmondták, hogy 500 forint/gramm áron vettek varázsdohányt attól a nőtől, akit a járőrök elfogtak.

A zuglói nyomozók a 42 éves R. Rita Krisztinát új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

police.hu


Hasonló cikkek