Varga Izabella – Nagyon sokat hozzátett az egész színészi mivoltomhoz az, hogy honnan jöttem.

Arany János életéről és hivatásáról szóló emlékműsorral érkezett Varga Izabella, R. Kárpáti Péter, Czető Zsanett és Kristóf Dániel az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtárba, a Magyar Költészet Napja alkalmából. Varga Izabella, a Barátok Közt Nórája lapunknak adott interjújában mesélt a költő munkásságához fűződő kapcsolatáról, a súlyozásról és a biztonságról, ami a színésznő lételeme.

PannonHírnök: Arany Jánoshoz milyen emlékek kötik?

Varga Izabella: Az idén zsűritagként tértem vissza az Arany János Országos Balladamondó Versenyre. Utoljára 1991-ben jártam ott, ahol a legjobb külföldi versenyző díját nyertem el. Második lettem az összesített mezőnyben. De szép volt! A mai napig emlékszem mindegyik balladára, amit mondtam és amit tanultam. Akkor kezdtem el Arany János rajongóvá válni, amikor erre a versenyre készültem. Azóta is az vagyok.

– Jövőre lesz húsz éve annak, hogy megismerhettük a Barátok közt Nóráját. Meddig lehet ezt csinálni?

– Szerintem akár a végtelenségig, attól függ, van-e még lendület, van-e még szándék, van-e még ötlet. Az írók mindent megtesznek, hogy az érdeklődést fenntartsák – ezzel a szakmai odafigyeléssel szerintem sokáig sikeres lesz még a sorozat.

– Mit adott a sorozat?

– Elsősorban biztonságot. Ez a szó jut eszembe először. Nem csak anyagi értelemben, hanem arra, hogy két évtizeden át ugyanahhoz a csapathoz tartozni, ajándék az élettől. Gyerekszínész voltam a Vajdaságban és mindenkinek egyértelmű volt, hogy ez az én pályám. Minden lehetséges babért learattam akkor fiatalon, amit egy gyerek learathat. Műsort vezettem az újvidéki televízióban, minden megmérettetéskor a dobogó felső fokáról jöttem le és az volt a természetes, hogy Varga Izabella színésznő lesz. Egy picit féltem ettől, mert – bármilyen hihetetlenül is hangzik – gyerekekre és családra vágytam. Tizennyolc éves voltam. Határozottan úgy éreztem, hogy nem összeegyeztethető ez az álom.

– És lám, mégis. Hogyan tud súlyozni a magánélet a civil szerep és a színészet között?

–  Pszichológusnak készültem. Aztán Magyarországra jöttem egy szál bőrönddel, és kézenfekvőnek tűnt a színészi pálya, mert el kellett tartanom magam. A zalaegerszegi színház stúdiósaként ösztöndíjat és lakást is kaptam, ráadásul az előadásokban pénzért statisztáltunk. Később pedig jött a Barátok közt, ami nekem olyat adott, amit úgy hívnak kiegyensúlyozott és tartalmas hétköznapi élet. Színésznő vagyok, de az előadások nem éjszaka vannak. Öröm, hogy minden este én fektetem le a gyerekeimet, én olvastam nekik az esti mesét. Gyakorlatilag teljes családi életet tudok élni annak ellenére, hogy ez a szakmám.

– A pálya elején könnyebbség vagy nehézség volt, hogy határon túlról érkezett?

– Nagyon sokat hozzátett az egész színészi mivoltomhoz az, hogy honnan jöttem. Bármilyen furcsán hangzik, még a rossz dolgok is. Amikor az ember egy tragédia közepén van, amit nevezzünk háborúnak és az, mint derült égből a villámcsapás jön, egy fordulópont. A túlélésért küzdöttünk. Utólag visszatekintve még ez is átértékelődig. Ez is hozzátartozik a sikereimhez.

– A sorozatban ügyvédnőt alakít. Mennyire áll közel a jogi pályához?

– Egyáltalán nem vonz az ügyvédi pálya. Küszködöm is elég rendesen a jogi hivatalos szövegekkel. Sokkal inkább az érzelmek és az emberi lélek iránt érdeklődöm. Elképzelhetetlen számomra, hogy paragrafusok döntsenek helyettem, az érzelmeim helyett egy adott szituációban.

– Milyen privilégiumok illetnek meg egy alapszereplőt?

– Természetesen mindenkinek van egy kivívott tekintélye, ami nyilván ahhoz is köthető, hogy mennyi időt töltött el ebben a társulatban – de esetemben már több mindenről beszélhetünk. Nagyon jól ismerjük egymást, hibákkal és előnyökkel együtt. Ha ezeken túl még mindig megmarad a tekintély, azt hiszem, az egy nagyon jó jel.

– Ad tanácsot a fiataloknak?

– A fiatalabbakkal foglalkozik egy szakember, akinek az a dolga, hogy bevezesse őket a forgatás rejtelmeibe – így aztán nem szorulnak nagyon a tanácsainkra. Előfordult már, hogy kérdeztek, főként akkor, ha sok közös jelentünk volt együtt. Mindig a legnagyobb barátsággal próbálom őket támogatni. Ez egy munkahely és azt gondolom, hogy végtelenül kell tisztelni a kollégát, akkor is, ha három éves, vagy ha kamasz és akkor is, ha egy kutyus.

– A gyerekek nézik a sorozatot?

– Még én sem. Maximalista vagyok, mindig azt látom, mit lehetett volna másként csinálni. Valahogy a napi programok úgy alakulnak, hogy az esték felértékelődnek. Már nem tévézéssel töltjük az időt, régebben pedig épp egybeesett a sorozat a fürdetéssel és a meseolvasással. Egy cipész sem vinné haza a lábbeliket, hogy még éjszaka nézegesse.

– Egy színésznő folyton megújul. Mit szeretne még elérni?

– Folyamatosan képzem magam, tanulok. Segíteni szeretnék. Coachként ( tanácsadó – szerk.) dolgozom felnőttekkel és drámapedagógiát tanítok.


Névjegy

Varga Izabella színésznő

Született: Óbecse, Jugoszlávia, 1973. április 4.

Férje: Lendvai Zoltán színházi rendező

Filmje: Barátok közt  (1998)

Színházi szerepe:

– Szeretlek, Színház!

– Csehov: Három nővér (Olga)

– Barta Lajos: Szerelem (Lujza)

– Shakespeare: Szentivánéji álom (Titánia)

– Brian Friel: Pogánytánc (Rose)

– Ibsen: Peer Gynt (Anitra)

– Webber-Rice: Jézus Krisztus szupersztár (Mária Magdolna)

– García Lorca: Cigány Vérnász (Feleség)

Díja: Story Ötcsillag-díj (2004) – az év színésznője

 


Hasonló cikkek