Várja a száguldókat Magyarország most elkészült, leghosszabb gokartpályája

Átadták Magyarország leghosszabb gokartpályáját, a frissen elkészült Palóc Ringet, melyen nemzetközi versenyek rendezésére is lesz lehetőség 

A Patvarc határában a közel félmilliárd forintos támogatásból megépült pálya ünnepélyes átadóján elhangzott: alig egy év alatt valósult meg az a terv, amely alapján megépítették az 1,2 kilométer hosszú aszfaltcsíkot – olvasható az MTI közleményében.

Az átadáson Weingartner Balázs, a Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. (HUMDA) elnök-vezérigazgatója elmondta, a gokartozás az autóversenyzés olyan előszobája, amely a szélesebb közönség számára is elérhető, a HUMDA egyik célja pedig az, hogy felkutassa a jövő autó- és motorversenyzőit.

“Ahhoz, hogy tíz év múlva rangos versenysorozatokban magyar versenyzőnek szurkolhassunk, most kell elvégezni a tehetségkutató munkát. Minél többen gokartoznak és azt minél több helyen tehetik meg az országban, akár itt a Palócringen, annál nagyobb az esély arra, hogy ez a munka sikerrel járjon” – jelentette ki az elnök-vezérigazgató.

Weingartner Balázs hozzátette, az ilyen fejlesztések nemcsak az autósportnak, hanem a szorosan hozzá fűződő területeknek, a közlekedésbiztonságnak és az autóiparnak is hasznosak hosszú távon.

A Palócringen elektromos gokartozásra is van lehetőség. Ez a létesítmény a beruházó Drégely és Környéke Egyesület tervének első üteme, a folytatásban pedig a nemzetközi versenyek megrendezéséhez szükséges kiszolgáló létesítményeket is megépítik majd, várhatóan jövőre.


Lakatos Kati

Hírek szóban és írásban Nógyrád megyéből a PannonHírnök HazaiTükör rovatában. Küldetésem Gárdonyi után szabadon, Lámpás. A felnövő nemzedékek oktatása.

Hasonló cikkek