Vásárhely: ötmilliós adományt kapott a sürgősségi osztály

A Tiszta Szívvel Egyesület kezdeményezésének köszönhetően a jelentős összegből új, nélkülözhetetlen eszközöket vásárolt a hódmezővásárhelyi kórház sürgősségi osztálya.

Nem ez volt az alapítvány első kezdeményezése, tavaly már harmadik alkalommal rendeztek jótékonysági Szeretetsüti akciót – számolt be róla a delmagyar.hu.

A vírushelyzetre való tekintettel most egy kicsit másképp zajlott minden, ugyanis a weboldalukra beérkező fotók alapján különítettek el kétezer forintot a kórház számára. Tehát minden sütemény kettőezer forintot ért, ezen kívül pedig a felajánlott adó 1%-ából is átcsoportosítottak egy kisebb összeget, valamint más köveket is megmozgattak.

Az Egyesület szabad kezet adott az osztálynak abban a tekintetben is, hogy mire költik a pénzt. Így azt vehették meg, amire a legnagyobb szükség volt. Ennek értelmében 6 betegőrző monitorral, 4 vérnyomásmérővel, 4 kézi pulzoximéterrel és egy EKG-készülékkel gazdagodtak. Ezek az eszközök nélkülözhetetlenek a sürgősségi betegellátás számára.

Az adománynak hála jelentősen javult az ellátás helyzete a hódmezővásárhelyi sürgősségi osztályon, ami a pandémiás időszakban – de egyébként is rendkívül fontos. Már használják is a beszerzett eszközöket.

Farkas Cs. Tekla

Hazai Tükör | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook 


Hasonló cikkek