Véget ért Ferenc pápa magyarországi látogatása – elutazott Budapestről

Befejeződött a Szentatya háromnapos apostoli látogatása Magyarországon. Gépe vasárnap 18 óta után néhány perccel indult vissza Rómába a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérről.

 

Ferenc pápát és delegációját Novák Katalin köztársasági elnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, magyar egyházi vezetők, valamint közel száz, vatikáni és magyar zászlókkal felsorakozó önkéntes búcsúztatta.

 

Résztvevõk Ferenc pápa szentmiséjén a Parlament elõtti Kossuth téren az egyházfõ háromnapos magyarországi apostoli látogatásának harmadik napján, 2023. április 30-án. (Fotó: MTI/ Illyés Tibor)

 

Őszentsége 2021. szeptember 12-én járt először Magyarországon. Akkor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjére érkezett, amit a Hősök téren celebrált, és már ott megígérte, hogy vissza fog jönni.

Most három napot töltött a magyar fővárosban 2023. április 28-30. között. Látogatása kiemelkedő eseménye volt a vasárnap délelőtti Kossuth téri pápai szentmise, amelyen több tízezer hívő volt jelen. Természetesen televízión keresztül is követni lehetett az eseményt, hiszen a közmédia szinte valamennyi csatornája beszámolt minden nyilvános programról,  a szentmisét pedig  élőben közvetítették.

 

A béke fontosságát hangsúlyozta mindenhol

 

Apostoli útja során a Szentatya találkozott a Sándor-palotában Novák Katalin köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, a Karmelita kolostorban az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel, a Szent István Bazilikában püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel, diakónusokkal, papnövendékekkel.

 

Résztvevõk Ferenc pápa szentmiséjén a Parlament elõtti Kossuth téren az egyházfõ háromnapos magyarországi apostoli látogatásának harmadik napján, 2023. április 30-án. (Fotó: MTI/ Máthé Zoltán)

 

Látogatást tett a vak gyerekeket gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban, majd a budapesti Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban találkozott szegényekkel és menekültekkel, az Istenszülő oltalma-templomban a görögkatolikus közösség tagjaival. Szombaton délután a Papp László Budapest Sportarénában a fiatalokhoz szólt, este pedig fogadta a magyarországi jezsuita közösséget az Apostoli Nunciatúrán.

Magyarországi látogatása utolsó eseményeként ellátogatott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre, ahol az egyetemi és a kulturális élet képviselőivel találkozott. Majd – a hivatalos búcsúztatást követően – Ferenc pápa és a vatikáni delegáció vasárnap késő délután visszaindult Rómába.

A Szentatya budapesti útjáról összefoglaló értékelés szerdán várható Vatikánvárosból.

 

Szöveg: Vona Ildikó

Nyitókép: Ferenc pápa a budapesti Kossuth téren bemutatott szentmisén háromnapos magyarországi apostoli látogatásának harmadik napján, 2023. április 30-án. (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

 

Kövessenek minket a Facebookon is!

 

 


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek