Véget vetne a lomizásnak Kaposvár

Új gyakorlatot vezetett be a lomtalanításra Kaposvár önkormányzata, hogy elejét vegye a guberálásnak – tájékoztatta a polgármesteri hivatal hétfőn az MTI-t.

Idén tavasszal már nem előre meghirdetett napokon, hanem az ügyfelelekkel egyeztetett időpontokban viszik el a lomot – írták. A továbbra is térítésmentes szállítás iránti igényt a Kaposmenti hulladékgazdálkodási program mobiltelefonos alkalmazásán, interneten, telefonon vagy az ügyfélszolgálaton személyesen kell jelezni a szolgáltatónak.

A regisztrációs időszak március 31-éig tart, a lomtalanítás május 3-án kezdődik és a jelentkezésektől függően, de várhatóan június első hetében fejeződik be.

Kovács Katalin, a városháza környezetfejlesztési igazgatója az átszervezés szükségességét azzal indokolta, hogy a kaposváriak a korábbi lomtalanítások idején kénytelenek voltak elviselni a guberálók által szétszórt, zsákokból kidobált, otthagyott hulladék látványát.

Szilágyi Ádám, a Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a somogyi megyeszékhelyen működő hulladékudvar egész évben befogadja a lakosság által bevitt lomot.

Kaposváron az elmúlt évek környezetvédelmi beruházásai, a modern hulladékgazdálkodási program, a korszerű lerakók és működő hulladékudvarok megteremtik a lehetőségét annak, hogy ne az árokpartra kerüljön a szemét – olvasható a hivatal közleményében.

Fotónk illusztráció!

 

Hazai Tükör | Pannon Hírnök 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek