Végre újraindult a kulturális élet Szlovákiában

Hétfőtől a piros és a rózsaszín besorolású járásokban, tehát azokban, ahol másod- és elsőfokú riasztás van érvényben, bizonyos feltételek mellett megtarthatók a színházi előadások, a szabadtéri filmvetítések és egyéb audiovizuális előadások, a koncertek, a zenés-táncos rendezvények, a különféle kiállítások, fesztiválok, kulturális és művészeti tárlatvezetések.

A látogatóknak 72 óránál nem régebbi, negatív PCR-RT vagy LAMP tesztet, illetve 24 óránál nem régebbi antigén tesztet kell felmutatniuk. A tesztigazolás felmutatásának kötelezettsége alól mentesülnek a 10 év alatti gyerekek, a beoltottak, illetve azok, akik már átestek a COVID-19 betegségen.

A szervezőknek pontosan tudniuk kell, hogy mennyien vesznek részt egy adott rendezvényen, a rendezvény után pedig két hétig meg kell őrizniük a látogatók telefonszámát és e-mail címét. A rendezvényeket csak arcmaszkkal vagy reszpirátorral lehet látogatni, a tisztiorvos aktuális rendeletével összhangban.

A rendezvények 50 százalékos nézőkapacitással tarthatók meg. Szabadtéren legfeljebb 200, belső térben pedig legfeljebb 150 néző foglalhat helyet. Csak ülőhelyek engedélyezettek.

Az iskolaköteles gyermekeknek vagy iskolai csoportoknak szánt rendezvények nem engedélyezettek, ahogy az interaktív előadások sem. Csak minden második helyet szabad elfoglalni, javasolt a sakktáblaszerű ültetés. Magától értetődő a kézfertőtlenítés és a rendszeres szellőztetés. Frissítő csak a szabadban fogyasztható, ebben az esetben az asztalok között legalább kétméteres távolságot kell hagyni.

V4 Panoráma | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook

Forrás: ma7.sk

Fotó: Nagy-Miskó Ildikó


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek