Végső nyugalomra helyezték Horváth Ádám rendezőt

Horváth Ádám Kossuth-díjas rendező, a Magyar Televízió egykori elnöke június 19-én, 89 éves korában hunyt el. Családtagjai, barátai, kollégái és tisztelői kedden a budapesti Farkasréti temetőben vettek tőle végső búcsút.

A szertartáson megemlékezett róla Nemcsák Károly színművész, Ádám unokája levelét felolvasta Naszlady Éva színésznő, rendező. A Színház- és Filmművészeti Egyetem nevében Bárdos András újságíró beszélt, közreműködött Gáti Oszkár színművész.

Horváth Ádám 1983-tól a Magyar Televízió főrendezője volt, majd 1994-95-ben az intézmény elnökeként dolgozott. Híradót, dokumentumfilmet, riportot, portréfilmet, tévéjátékot, balettet, zenés játékot, operát rendezett, de nevéhez köthető 1989. június 16-án Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének televíziós közvetítése. 1987 és 1999 között a Szomszédok című, nagysikerű folytatásos teleregény rendezőjeként és később forgatókönyvírójaként is közreműködött.

Díjai:

  • Balázs Béla-díj (1970),
  • érdemes művészi cím (1978),
  • Erkel Ferenc-díj (1985),
  • Kossuth-díj (2007).

Horváth Ádámot a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. és Budapest XIII. kerületi önkormányzata is saját halottjának tekinti.

 

Kultúra | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek