Vegyes az új Dűne film fogadtatása

Habár még bő egy hónap van hátra a Dűne nemzetközi premierjéig, a Velencei Filmfesztiválon már megtörténtek az első vetítések, és a film vegyes értékeléseket kapott a kritikusoktól.

A Dűne Frank Herbert kultstátusznak örvendő sci-fi regényének az adaptációja, amit Denis Villeneuve rendezett, aki korábbi filmjeivel (Érkezés, Szárnyas fejvadász 2049) már bizonyította, hogy ért a fantasztikum műfajához, és a klasszikusokhoz is kellő tisztelettel nyúl. A Dűne igazi sztárparádét vonultat föl, hiszen olyan színészek tűnnek föl a főbb szerepeiben, mint Timothée Chalamet (Szólíts a neveden), Oscar Isaac (X-men: Apokalipszis), Zendaya (Malcolm és Marie), Dave Bautista (A halottak hadserege) vagy Jason Momoa (Édes kislányom). Frank Herbert regényének volt egy korábbi, 1984-es feldolgozása, de az annyira eltért az alapanyagtól, hogy sok rajongó ellenszenvét váltotta ki, nem mellesleg anyagilag sem volt sikeres.

 

A filmfesztiválon megtörtént vetítés után a kritikusok véleménye megoszlik, ki több, ki kevesebb pontot ad az alkotásra. Amiben azonban megegyeznek az a hihetetlen, lenyűgöző látványvilág, amelytől tátva marad az ember szája, emellett pedig többen a színészi játékokat is kiemelték. Amit néhányan kifogásoltak, hogy a film érezhetően csak a regény felének a feldolgozása, és túl kevés dolog történik benne ahhoz, hogy egészet alkosson, látszik, hogy ez csupán egy felvezető rész a következőhöz.

Az új Dűne amúgy egy évvel korábban, tavaly decemberben került volna bemutatásra, de a koronavírus miatt idénre tolták a premier dátumát.

Forrás: screenrant.com

Kultúra | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek