Vendéglátó gyakorlati hely épül Mórahalmon

A városban megépülő vendéglátó helyen pincértanulók tölthetik szakmai és nyári gyakorlatukat egyaránt. Ez elősegíti a vendéglátóipari szakképzés fejlesztését

A kezdeményezés határon átnyúló, magyar-román összefogás. Ez által kívánják növelni a foglalkoztatottságot a térségben. Hiszen 2019 óta szakképzési törvény szabályozza a gyakorlati helyek működését. Ennek alapján pedig Mórahalmon és környékén alig volt lehetőség eddig a korszerű képzésre. Az eszközellátottság és a humánerőforrás sem volt megfelelő. Ezért tehát pályázati támogatást kerestek.

A projekt részeként elkészülő két új épület egyike, a „Vanilla” névre keresztelt található Mórahalmon. Ez a háromszintes épület korszerű kialakítású, mind a vendéglátás, mind pedig a környezetkímélés szempontjából. A konyhatechnikai eszközök a legmodernebbek, az építőanyag környezetbarát, az épületfűtés termálvízzel működik. Hiszen erről méltán híres a település.

Vendéglátóhely épít Mórahalmon
A vendéglátó gyakorlóhely épülete Mórahalmon – Fotó: delmagyar.hu

A háromszintes, 604 négyzetméteres épület alsó szintjén 25 fős kávézó épül, az első emeleten pedig 60 fős éttermet alakítanak ki. A tetőteret is beépítik, itt lesznek az oktatóhelyiségek – tájékoztatott a delmagyar.hu. A határon átívelő projekttel tehát  egyensúlyba hozzák a munkaerőpiaci keresletet és kínálatot, valamint elősegítik a munkaerő mobilitását.

Farkas Cs. Tekla

Nyitókép: illusztráció!


Hasonló cikkek