Véradásért pezsgő a jutalom

Néhány hete arról írtunk, hogy a Csongrád-Csanád megyeiek rendszeresen karjukat nyújtják véradáskor. A Magyar Vöröskereszt szeretné, ha ez így is maradna.

Éppen emiatt ajándékozzák meg a régi és új véradókat egy-egy üveg pezsgővel 2020 utolsó véradásain. A pezsgőt kedves gesztusnak szánják, így búcsúztatják az óévet és ennek segítségével szeretnék kifejezni, hogy hálásak minden egyes véradónak, őket is ünneplik az idei évzáró megmozdulásokon.

Bár a megyeiek valóban aktívak, a 2020-as véradó átlag a vírus miatt sajnos elmarad a várttól. A szakemberek számítottak erre az eredményre, mert a covid sok szempontból akadályozza a programok megszervezését. Éppen emiatt szükséges minden olyan személy részvétele, aki egészségesnek érzi magát, hiszen az év végéhez közeledve is fontos, hogy elegendő vérkészlettel rendelkezzen az egészségügy, ugyanis gyakran ezen múlik az emberek élete.

Senkinek sem kell attól tartania, hogy problémát okoz, ha esetleg valamilyen oknál fogva mégsem adhat vért. A vérvételt adatfelvétel és alapos laborvizsgálat előzi meg, ezért egy-egy ilyen alkalom akár előzetes szűrvizsgálatnak is megfelel. Csak azoknál kerülhet sor véradásra, akiknek jók az eredményeik. Ezzel biztosítják, hogy se a véradó személy, sem pedig az, akinek később szüksége van a vérre, ne vállaljon egészségügyi kockázatot.

Ebből is kitűnik, hogy a véradó napok minden szempontból hasznosak, az apró ajándékokkal pedig csak ösztönözni kívánják a résztvevőket, mert bár kapni jó, de adni még jobb. Ezért is mondják: „Adj vért, ments életet.”

Amennyiben bárki csatlakozni szeretne, Csongrád-Csanád megyében a Magyar Vöröskereszt ezeken a helyszíneken várja január 10-ig visszatérő és új véradóit:

SZEGED – Vérellátó Központ, Honvéd tér 4.:

December 28., hétfő: 7:00-15:00

December 29., kedd: 7:00-15:00

December 30., szerda: 10:00-18:00

December 31., csütörtök: 7:00-13:00

Január 4., hétfő: 7:00-14:00

Január 5., kedd: 7:00-14:00

Január 6., szerda: 10:00-18:00

Január 7., csütörtök: 10:00-18:00

Január 8., péntek: 7:00-14:00

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY – Vérellátó Osztály, Dr. Imre József utca 2.:

December 30., szerda: 13:00-16:00

December 31., csütörtök: 8:00-13:00

Január 7., csütörtök: 08:00-13:00

MAKÓ – Véradó Állomás, Kórház utca 2.:

December 28., hétfő: 13:00-16:00

Január 4., hétfő: 8:00-13:00

SZENTES – Vérellátó Osztály, Sima Ferenc utca 44-58.:

December 30., szerda: 7:30-12:00

December 31., csütörtök: 7:30-12:00

Január 5., kedd: 7:30-12:00

Január 6., szerda: 7:30-12:00

Január 7., csütörtök: 14:00-17:00

A külső helyszínek pedig a következők:

Január 5. kedd 14:30-18:00

Csongrád, Városi Galéria

6640 Csongrád, Kossuth tér 7.

Január 7. csütörtök 09:00-13:00

Szatymaz, Dankó Pista Művelődési ház

6763 Szatymaz, Dózsa György utca 42.

Január 8. péntek 13:00-17:00

Bordány, Faluház és Könyvtár

6795 Bordány, Park tér 1. –  szemlézve a Délmagyarország hivatalos weboldaláról

Ezen kívül érdemes még megjegyezni, hogy a véradások természetesen országos szinten is zajlanak. A helyszínekről tájékozódni a voroskereszt.hu oldalon lehet.

Farkas Cs. Tekla

Nyitókép: illusztráció


Hasonló cikkek