Vércsepphősök Salgótarjánban

Véradásra buzdította a salgótarjáni lakosságot a Zenthe Ferenc Színház és a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete. A kezdeményezés helyszínét a helyi teátrum biztosította, így április 20-án  a járványügyi szabályok betartása mellett, forgalmas volt a Fő téri Zenthe Szalon.

A színház közleménye szerint bár a jelenlegi helyzet borzasztó nehéz mindenkinek, az emberek mégsem feledkeznek meg arról, hogy van olyan társuk, aki segítségre szorul.  Huszonöt fő jelent meg és járult hozzá az országos vérkészlet bővítéséhez, így csaknem 100 személy „megmentésére” elegendő vért szállítottak el a nap végén a Vöröskeresztesek a Zenthe Szalonból.

Többen először érezhették a véradás „élményét” és akadt olyan is, aki irányított segítségnyújtással járult hozzá az esemény sikeréhez. A nógrádi megyeszékhelyi teátrum dolgozói sem maradtak ki: többen közülük is befeküdtek a véradó székbe.

Így tett Simon Lajos színházigazgató is, aki nyilatkozatában elmondta: „A Zenthe Ferenc Színház számára megalakulásától természetes a társadalmi felelősségvállalás, ezért szívesen csatlakozik karitatív célú eseményekhez, vesz részt közösségi önkéntességben és végez szemléletformáló tevékenységet. Ennek jegyében jó kapcsolatot ápol a Salgótarjáni Összevont Óvoda és Bölcsődével, a Szent Lázár Lovagrenddel és a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezetével is – hangsúlyozta majd hozzátette, hogy ebben a rendkívül nehéz helyzetben fontos, hogy még jobban figyeljünk oda egymásra és lehetőségeinkhez mérten segítsünk másokon.

Hazai Tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Lakatos Kati

Hírek szóban és írásban Nógyrád megyéből a PannonHírnök HazaiTükör rovatában. Küldetésem Gárdonyi után szabadon, Lámpás. A felnövő nemzedékek oktatása.

Hasonló cikkek