Vernisszázs a szilánkos mennyországban

Milány Kincső

Kettős kiállítás nyílt meg péntek délután a párkányi Bartha Gyula Galériában Fényszilánkok címmel. Molnár Wirth Rozália főként szakrális tematikájú üvegvitrázs alkotásait Valacsay Olga ékszerkészítő munkái kísérték el a Duna-parti városba.

Molnár Rozália az üvegvitrázs szeretetét és a hozzá szükséges felszerelést nagylányától örökölte meg. Akkor még nem is sejtették, pár évvel később az édesanya lesz az, aki ebben a tevékenységben találja meg az önkifejezés és kiteljesedés módját. A kezdetekkor a szétszabdalt ujjbegyek mindennaposak voltak, az üveglapok sérülésmentesen történő apró részekre vágása ugyanis nagy rutint kíván. Rozika, ha lehet, mindettől még elszántabb, és sorra kelti életre színes álmait.

A Párkányba hozott kiállítási anyagban több vallási ihletésű fényszilánk-kollázs látható a Szentlélek ábrázolásától, a Szűzanya éteri mosolyáig. “Mindennapjaim mozgatórugója az én mélységes szeretetem, hitem mélységét a képek által még jobban megélhetem. Előképzelem Jézus Krisztust, azt, milyen lehet a mennyei boldogság, a végső otthon, s igyekszem formába önteni.”

Rozália a régi magyar mintakincsekből, hímzésmintákból is inspirálódik. “Dolgozom domborműveken is. Jelenleg egy kismamapocak készül, de plasztikákat, kis szobrokat is mozaikokkal díszítek.” – meséli Rozika. “Az Úr ezt a feladatot adta nekem, hogy így vigyek szeretetet az emberek közé. Első kiállítás óta három év telt el, és a tárlat pedig egyre több helyre eljut.”

A galériát fényárba borítotják a színes Tiffany-üvegből készült alkotások. Ahhoz ugyanis, hogy a képek teljes pompájukban megmutathassák magukat, a háttér és az üveg között LED-szalag fut, így keltve életre a fény és a szilánkok játékát. Egy éve kiállításain Valacsay Olga egyedi ékszerei is megjelennek. “Egész este jár a kezem, de engem ez tölt fel igazán! A munka relaxál és örömet ad.” – Olga ékszereit gyöngyből és filcből készíti, hímzőfonal, arany- és ezüstszál díszítéssel. Egy pár fülbevaló és nyaklánc két hétig készül kezei alatt.

Ebben az évben még Füleken, Tapolcán és Szímőn láthatja a közönség Rozika műveit. Az alkotáshoz lélekben is erőt gyűjt: csíksomlyói zarándokúra készül… gyalogszerrel. Öt hét alatt 874 km megtételét tervezi.

A párkányi kiállítás anyaga március 4-ig tekinthető meg a Bartha Gyula Galériában.

Forrás: ma7.sk


Hasonló cikkek