Veronai baleset – Átvette a TF Hőse-díjat Vígh György tanár

A Testnevelési Egyetem (TE) csütörtöki szenátusi ülésének elején átvette a TF Hőse-díjat Vígh György testnevelőtanár, aki több ember életét mentette meg a veronai busztragédiában.

Az intézmény honlapjának beszámolója szerint az elismerést #Mocsai Lajos rektor, a TE vezetői, valamint a szenátus tagjai adták át #Vígh Györgynek.

Vígh György – a TF korábbi hallgatója, a Szinyei Merse Pál Gimnázium testnevelő tanára – saját életét kockáztatva hat gyereket, illetve sportolót mentett ki a lángok közül, amikor tavaly január 20-án éjjel a sítáborból hazafelé tartó magyar autóbusz balestet szenvedett az olaszországi A4-es autópályán.

A buszon ötvenhatan utaztak, 43 gyerek, 11 felnőtt és a két sofőr. A tragédiában tizenheten haltak meg, köztük Vígh György két gyereke.

Fotó: tf.hu


Hasonló cikkek