Versenyezve ismerhetik meg a nógrádi szakközépiskolák kínálatát

Több, mint száz általános iskolás diák részvételével indul a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum pályaorientációs on-line vetélkedője. Mint megtudtuk, húsznál több ötfős csapat regisztrálta magát a vetélkedőre Litkétől Nőtincsig, Mátraverebélytől Szügyig, Karancsaljától Szendehelyig. A háromfordulós verseny végén mindenki ajándékot kap, a legjobban teljesítő nyolcadikos diákok azonban ezen felül „okosórát, bluetooth-hangszórót is nyerhetnek – közölte Tőzsérné Fenyvesi Tímea játékmester. A Szakképzési Centrum pályaválasztást segítő munkatársa hozzátette: november 25.-27. között, valamint december 14-16 között és a zárófordulóban, 2021. január 25-27-én az általános iskolák végzős diákjai olyan feladatokat kapnak, amelyben a Nógrád megyében működő technikumok, illetve szakképző iskolák és kollégiumaik életébe, valamint a szakmák, szakmacsoportok, és az elsajátításukhoz kapcsolódó dolgokba nyerhetnek betekintést.

Baranyi Zoltán, az intézmény főigazgatója hangsúlyozta: a járványveszélyben is igyekeznek megtalálni a fiatalok pályaválasztását segítő, a szülőknek is megfelelő tájékoztatást nyújtó lehetőségeket. Igyekeznek pótolni az idén elmaradó pályaválasztási fórumokat, börzéket, iskolalátogatásokat, nyílt napokat. Ezért a Nógrád megyében működő technikumok és szakképző iskolák mindegyike klip-szerű kisfilmeket készített, amelyekben a különböző szakmákat, szakmacsoportokat mutatják be. A tájékozódást segíti a pályaválasztási on-line vetélkedő is, továbbá a szaktárca kiadásában megjelentetett színes tájékoztató füzet az alapszakmákról.

Mindezekkel, illetve a kompetenciamérések során a szülőknek a gyermekük képességeiről, készségeiről szóló alaposabb iskolai visszajelzésekkel lehetőség nyílik arra, hogy minden szülő olyan iskolát válasszon a gyermekének, amelyben ő már rövidtávon is sikerélményt, s hosszútávon megélhetést találhat” – tette hozzá a főigazgató.

Kiemelt fotó: www.facebook.com/Nógrád Megyei Szakképzési Centrum


Lakatos Kati

Hírek szóban és írásban Nógyrád megyéből a PannonHírnök HazaiTükör rovatában. Küldetésem Gárdonyi után szabadon, Lámpás. A felnövő nemzedékek oktatása.

Hasonló cikkek