Vértessomlói Német Nemzetiségi Dalkör – Mi nem kottából, hanem a szívünkből énekelünk

A nyolcvanas évek közepén alakítottak ifjúsági klubot Vértessomló akkori fiataljai, s ebből a közösségből Encz Attiláné és Hartdégen Józsefné kezdeményezésére lépett színre a helyi német nemzetiségi dalkör, amelynek 30 éves jubileumát szombaton ünnepelték a község sportcsarnokában.

A szépen feldíszített teremben hosszan sorakoztak az elmúlt évtizedek relikviái, használati tárgyai, archív fotói, az együttes évkönyvei, melyekből a szó legnemesebb értelmében bontakozott ki a színes közösségi élet, az elkötelezett hagyományápolás. A ma már Hartdégen Józsefné szakmai vezetése mellett ténykedő dalkör első irányítója Rieder Antal volt, vagy ahogy a megyében minden német nyelvet oktató iskolában, óvodában ismerték, Tóni bácsi. Szellemiségét a mai napig megőrizte a csapat. Olyannyira, hogy krónikájukban hitvallását is feljegyezték: szeretet, összefogás, megértés.

Igó István

Az eseményen Igó István polgármester beszédében külön is kiemelte, milyen fontos szerepet töltenek be a falu életében az énekesek, akikre nagyon büszkék, és lehetőségeihez képest támogatják munkájukat. Krüpl Etelka, a nemzetiségi önkormányzat elnöke németül méltatta az ünnepeltek tevékenységét, majd Krüpl Vilmos, a dalkör legfiatalabb alapítótagja lépett a mikrofonhoz.

– Emberi léptékben 30 év bizony hosszú időnek számít. Ez idő alatt számtalan fellépés, közös élmény bizonyította az alapítók elkötelezettségének, közösségformáló erejének sikerét. Mi nem kottából, hanem a szívünkből énekelünk. Közel 300 dalt gyűjtöttünk össze a három évtized alatt, 2 CD-t készítettünk, aranyminősítéssel, versenydíjakkal büszkélkedhetünk, sok-sok partner dalossal ismerkedtünk meg, kötöttünk barátságot – fogalmazott.

Utóbbi kijelentés bizonyítéka pedig a köszöntőket követő gálaműsor volt, amelyen a vendéglátók mellett színpadra léptek Kecskéd, Felsőgalla, Leányvár, Környe, Soroksár és Várgesztes dalosai, valamint a község nemzetiségi felnőtt táncosai, hogy látványos, jó hangulatú programmal tegyék még emlékezetesebbé a Vértessomlói Német Nemzetiségi Dalkör 30 éves jubileumát.

 

 


Hasonló cikkek