Veszély: a népszavazásig láthatatlan bevándorlók lepik el az…

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója arról beszélt, jelentős nyomás, “aktív mozgás” van a magyar határon, ennek ellenére illegális módon nem jutnak át.Emlékeztetett arra, hogy múlt hét keddjétől mélységi határőrizetet vezettek be a magyar hatóságok a szerb és a horvát határ mentén. Azokat a migránsokat, akiket a határtól számított nyolc kilométeres távolságon belül elfognak, visszakísérik a kerítésen található kapukig, és útbaigazítják a legközelebbi tranzitzóna felé.Tájékoztatása szerint azóta – vasárnap éjfélig – 1900-an kísérelték meg a magyar határ átlépését, közülük 600-an jutottak át, akiket azonban elfogtak és a kerítésen túlra kísértek vissza. 1300 ember átjutását a rendőrség és a honvédség akadályozta meg – tette hozzá.Utalva arra, hogy – Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter hétfői közlése szerint – lengyel rendőrök érkeznek a magyar határra, azt mondta: a V4 országok támogatására okkal számíthatnak, és nem csak a határőrizet megerősítésében, de politikai szinten is.


Hasonló cikkek