Vészesen fogy a víz a Vadkerti-tóból

Ellensúlyoznák a vadkerti tó vízszintjének csökkenését. Az elmúlt két év aszályos volt, tavaly kevesebb mint 500 milliméter körüli csapadék hullott Soltvadkert környékén. Ez nagyon kevés mennyiség, amely nemcsak a növények fejlődését hátráltatja, de a Vadkerti-tó vízmennyiségét is befolyásolja.

Temerini Ferenc polgármester elmondta, hogy -a két aszályos év következmányeképpen a Vadkerti-tó vízszintje 80 centimétert süllyedt. A probléma az utóbbi két év alatt alakult ki, 2019-ben viszonylag jobb év volt. A problémára keresik a választ sürgősen. Rövid távú megoldást senki sem tudott javasolni.

A Kiskunságban lecsökkent a talajvíz szintje. A közelmúltban Lakiteleken volt egy szakmai egyeztetés a homokhátsági gondokról. Ott elhangzott, hogy elsősorban a mezőgazdaság kérdései határozzák meg a probléma megoldásának a mikéntjét.

A záportározókba csak akkor folyik be a víz, miután megtelt a Vadkerti-tó. De az elmúlt két év során nem volt arra példa, hogy a Vadkerti-tó megtelt volna az aszályos évek miatt. Most egy új pályázat keretében a 7F csatornát minél nagyobb szakaszon betonelemekkel kibélelik. Így gyorsabban levonul a tó felé a víz, illetve kevés szivárog el.

A tó mellett egy 600 ingatlanból álló üdülőfalu van, ahol az elmúlt években sok száz millió forintos önkormányzati beruházás történt. A tóparti strandnak is közel 100 ezer fős a látogatottsága. A tavat a városra lehulló csapadék kivezetésével tudják részben táplálni. Ez a víz, a két záportó mellett, a 7F csatornán keresztül azonnal a tó felé veszi az útját. – írja a baon.hu

 

Juhász Márta

Ha tetszenek a tartalmak, kérjük támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon


Hasonló cikkek