Veszprémben járt Orbán, a hűbérúr

Két hónappal azután, hogy meghívtam, Orbán Viktor ellátogatott végre Veszprémbe is a Modern városok program keretében. Örömteli, hogy a miniszterelnök végül hajlandó volt eljönni, de a látogatása kapcsán sajnos újra azzal kellettszembesülnie minden helyi polgárnak, hogy a fideszes vezetés számára a politika nem az emberekről, hanem csak a párt érdekeiről szól. A Fidesz helyi képviselői, Ovádi Péter és Porga Gyula úgy viselkednek, mintha nem a miniszterelnök, hanem a hűbéruruk látogatott volna el Veszprémbe. Büszkék rá, hogy Orbán Viktor nagy kegyesen megígért a városnak néhány milliárd fejlesztési forrást. Azt gondolják, az a feladatuk, hogy addig kilincseljenek a főnöküknél, amíg annak meg nem esik rajtuk a szíve. A miniszterelnök pedig úgy is viselkedik, mint egy hűbérúr, aki megszánva a várost, a saját pénzéből, nagyvonalúan megajándékozza. Így működik ma Magyarország: Aki pénzhez jut, aki sikeres, az Orbán Viktor kegyeiből lesz az, na meg Habony Árpád közbenjárására. Ezért hízik a mi pénzünkön Andy Vajna és Mészáros Lőrinc, ezért nem jut elég oktatásra, egészségügyre. A saját pártjukon belül is tehetetlen fideszes alattvalóknak azt kellene megérteni, hogy egy város fejlesztése és fejlődése nem kegy, amit a miniszterelnök osztogat. Ha a fideszeseknek csak kéregetésre és hajbókolásra futja, akkor nem méltók Veszprémhez.A miniszterelnöknek pedig kutya kötelessége forrásokat biztosítani a város számára, ha tetszik, ha nem. A fideszesvárosvezetés, Porga Gyula és Ovádi Péter arra büszkék, hogy a miniszterelnök ad az itt élőknek abból, ami egyébként jár nekik. Ebből is látszik, ők nem a helyiek érdekeit képviselik a kormányzattal szemben, hanem Orbán Viktor és HabonyÁrpád érdekeit Veszprémmel szemben.Ezért nem zavarja őket az sem, hogy a Fidesz megfosztja az önkormányzatokat az önállóságuktól és elveszi a függetlenségüket. Pedig megbocsáthatatlan, ha az emberektől elveszik a jogot, hogy a saját életükről, az őket érintő helyi ügyekről maguk dönthessenek. Orbán és Habony azonban mindent központosítanának, és a Budai Várból meg a Gresham-palotából akarják megüzenni és eldönteni, mi a jó nekünk, veszprémieknek, sólyiaknak, kislődieknek, hajmáskérieknek és a többieknek. Mindent kézi vezérléssel akarnak irányítani, hogy korlátlanul rabolhassanak, és senki se emelhesse fel a hangját ellenük.


Hasonló cikkek