Vezetés közben már nem is foghatod majd a kezedben a mobilt

Jóváhagyta a szlovák kormány a közúti közlekedésről szóló törvény módosításait, köztük például a mobilhasználat szigorítását.

Továbbra is lehet majd handsfree eszközökkel telefonálni vezetés közben, de aki mobilt vagy bármilyen más eszközt tart a kezében a volán mögött, annak nem szükséges még telefonálni sem, hogy megbüntessék.

A kiszabható büntetéseket megduplázzák, helyszíni bírságként az eddigi 50 helyett 100, közigazgatási eljárás keretén belül pedig 100 helyett 200 eurót is kiróhatnak.

További fontos változás a törvényben, hogy a járdán való parkolás csak olyan helyen lehetséges majd, ahol ehhez nem kell felhajtani a járdára, ergo a járda egy szinten van az úttesttel.

Nagyobb gépjárművekre fiatalabb korban is lehet majd jogosítványt szerezni. A C és CE jelzésű jogosítványt az eddigi 21 helyett már 18 évesen meg lehet szerezni, míg a D és DE kategóriákban 24 helyett 21 évesen.

A tapasztalatlan sofőrök próbaidőt kapnak: amennyiben a jogosítvány megszerzésétől számított két éven belül kétszer megsérti a közlekedési szabályokat, vagy kétszer elkapják, hogy túllépte a megengedett sebességet, részt kell vennie egy autóiskolai pótkurzuson, pszichológiai képzésen (3 x 50 perc csoportban egy közlekedési pszichológusnál), illetve le kell vizsgáznia a szabályok alkalmazásából a rendőrségen. Ha pedig az említett két éven belül harmadszor is szabályt sért, elveszti a jogosítványát, és leghamarabb fél év után szerezheti vissza, miután pszichológiai tesztet írt és egészségügyi vizsgálatokon is átesett – azután pedig újabb kétéves próbaidő kezdődik számára.

Egyszerűbbé válik a gépjárművek nyilvántartásba vétele, ugyanis azon a járművek esetében, amelyek korábban már megkapták a nyilvántartási irataikat, illetve a táblákat, a legközelebbi átjelentésnél már nem kell személyesen megjelenni.  Minden elintézhető elektronikusan, az öreg tábla pedig elküldhető futárszolgálattal.

Bevezetik azt is, hogy az autópályákon sűrű kocsisor esetén kötelező legyen az autósoknak olyan útvonalat hagyni, ahol  a mentők, tűzoltók, rendőrök áthaladhatnak.

A segédmotorral ellátott rollerezők a szabályok szerint ezentúl már nem “gyalogosnak” fognak számítani a közlekedésben, hanem nem motoros járművel közlekedőknek, mint amilyenek a biciklisek.

Forrás: TASR, parameter.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek