Vida Máté: A visszatéréssel még egy kicsit várnék

Bajnoki aranyéremben és Európa-bajnoki részvételben reménykedik a sérüléséből felépülő Vida Máté. A DAC és a magyar válogatott középpályása, aki még tavaly júniusban, a Rózsahegy elleni Szlovák Kupa-elődöntő visszavágóján szenvedett külsőtérdszalag-szakadást, az nso.hu-nak adott interjút.

A hosszú kihagyás után visszatérő játékos elmondta, eddig a tervek szerint halad a rehabilitációja, egy hete már ismét a csapattal készül, mivel azonban pályafutása első súlyos sérülését igyekszik maga mögött hagyni, még élénken élnek benne a fájdalmas pillanatok.
“A futások, a sprintek és az irányváltások mennek, de az ütközéseket, a test test elleni párharcokat még kerülöm. (…) Végül átgondoltam a helyzetemet, és a szakmai stábbal közösen úgy döntöttünk, kicsit visszaveszek, nem csinálok presztízskérdést abból, hogy az első vagy a harmadik tavaszi bajnokin lépek-e először pályára. (…) Egyelőre élénken él bennem a sérülés, nem tagadom, kicsit tartok a visszatéréstől”  – fogalmazott Vida, aki bízik benne, hogy két-három hét múlva már minden rendben lesz.

A középpályás elárulta, az elmúlt hónapok lelkileg sem voltak könnyűek számára. Mint mondta, akadt olyan pont, amikor tragikusnak ítélte meg a helyzetét. “A DAC és a válogatott is remekül szerepelt ősszel, sorra jöttek a győzelmek, én pedig mindebből kimaradtam. Természetesen örültem a társak sikerének, de nagyon nehéz volt tévéből nézni a többiek örömét.”

Az interjúban nem titkolta, mindennap azért dolgozik, hogy ismét beverekedje magát a DAC kezdőcsapatába, és hogy már a márciusi világbajnoki selejtezőkön számolhasson vele Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. “Érzésem szerint, ha egészséges leszek és visszanyerem a sérülésem előtti formámat, akkor esélyem nyílik arra, hogy meghívót kapjak az Eb-re készülő keretbe” – jelentette ki.

A jövőjét firtató kérdésre Vida azt válaszolta, szívesen maradna a DAC-nál, hiszen nagyon jól érzi magát Dunaszerdahelyen, elismerte ugyanakkor, hogy bár a klub mindenben támogatja, még nem beszéltek a közös folytatásról.

A válogatottság mellett a legnagyobb motivációt az nyújtja számára, hogy az idény végén bajnoki aranyat ünnepelhessen a DAC-cal. “Kevés nagyobb kihívást látok magam előtt annál, mint hogy végre megelőzzük a Slovant. A válogatottság mellett az egyik legnagyobb motivációm a következő hónapokat illetően, hogy akár a Szlovák Kupában, akár a bajnokságban aranyérmet akasszanak a nyakamba” – hangsúlyozta.

Forrás: ma7.sk

Fotó: FCDAC

 

Külhon | Pannon Hírnök


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek