VIII. Komlói Amatőr Színházi Találkozó

2022-ben a Súgólyuk Egyesület és Komló Város Önkormányzata immáron nyolcadik alkalommal hirdeti meg a Komlói Amatőr Színházi Találkozót (KASZT),melyekről korábban portálunk is folyamatosan beszámolt.

Ugyanúgy, mint az utóbbi pár évben a rendezvény szervezői hazai és határon túli felnőtt, amatőr színjátszó együttesek jelentkezését várják. A fesztiválra tizenkét csoport meghívását tervezik, azoknak a kiválasztását Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője végzi el.

A nevezés megtörténhet bármilyen stílusú és műfajú produkcióval, melynek időtartama nem haladhatja meg a 150 percet, és amelynek szereplői és technikai segítői 30 fő alatt maradnak. Minden résztvevő előadást a zsűri nyilvános szakmai vita keretein belül bírálja el.

A jelentkezési határidő 2022. július 1-je, a programban való részvételről a szervezőbizottság nyilvános sajtótájékoztatón számol be szeptember elején. Idén a KASZT 2022. október 20-23 között zajlik.

Forrás: sugolyuk.hu

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek