Világháborús fegyverarzenál a számlagyárosnál

Strómanok és könyvelők is segítették azt a közép-dunántúli vállalkozót, aki bukó cégekkel és fiktív számlákkal több mint 600 millió forint kárt okozott a költségvetésnek.

A NAV nyomozói kétnapos, országos akcióban számolták fel a bűnbandát, irányítói most vagyonukkal felelhetnek a bűncselekményekért.

A gyanú szerint a szervezetet vezető férfi strómanokat ültetett cégei élére. A társaságok papíron építési, kertészeti munkáktól az útszórásig sokféle tevékenységet „végeztek”, a trükközést több könyvelőiroda is segítette. A nyomozás jelenlegi állása szerint – az eddig azonosított fiktív számlákkal – a különböző cégek összesen 635 millió forint adót csaltak el.

A NAV nyomozói járőrök, revizorok, IT szakemberek segítségével és a NAV MERKUR speciális egysége támogatásával országszerte 120 helyen tartottak házkutatást. A nyomozók a kétnapos akcióban 31 gyanúsítottat – a cégek vezetőit, könyvelőket – hallgattak ki. Az elkövetők által okozott kár megtérülésére és a várható bírság biztosítására bankszámlákat zároltak, ingatlanokat, különböző vagyontárgyakat foglaltak le 3,3 milliárd forint értékben.

A fő elkövetőnél a NAV munkatársai valóságos világháborús fegyverarzenált, aknákat, gránátokat, műtárgyakat is találtak. A lőfegyvereket az Esztergomi Rendőrkapitányság nyomozói szakértő bevonásával vizsgálják, a katonai eszközöket – gránátokat, aknákat – pedig a Készenléti Rendőrség tűzszerészei vizsgálták át.

A NAV bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz. A gyanúsítottak közül két személy letartóztatását rendelte el a Tatabányai Járásbíróság.


Hasonló cikkek