Világhírű Broadway-musical érkezett Miskolcra

A Hegedűs a háztetőn című musical bemutatóját tartották pénteken este a Miskolci Nemzeti Színházban. A nagysikerű zenés darabot Béres Attila rendezésében, Jávori Ferenc „Fegya” és a Budapest Klezmer Band közreműködésével, Görög László főszereplésével láthatja a közönség.

„Ha én gazdag lennék”- énekli a főhős, Tevje a világslágerré vált dalt, ám ez csak egy az előadás számtalan slágere közül. A Sólem Aléchem művei alapján írt musical gondolatvilága és zenéje egyedi, szívet melengető cselekménye pedig mesél az otthonról, a hagyománytiszteletről, a szeretetről, szerelemről, és bepillantást nyújt a középkelet-európai történelembe, valamint a zsidó hagyományba.

Tevje (Görög László) és Anatevka lakosai (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

Anatevka egy kicsike falu Ukrajnában, ahol zsidók és keresztények élnek egymás mellett hosszú ideje, viszonylag békességben. Tevje is itt él feleségével és öt lányával, a szegény, de becsületes tejesember, aki mindenkivel jó viszonyban van, mélyen vallásos, mindig követi népe hagyományát, így a zsidó szokásnak megfelelően egy házasságközvetítő asszony révén igyekszik lányainak férjet szerezni. A lányok azonban fellázadnak, és – a szerelemre hivatkozva – maguk választanak vőlegényt, megbotránkoztatva ezzel szüleiket, közösségüket. Nem kis felfordulást okoznak a modern eszmék a faluban, majd egy cári rendelet kilakoltatja a zsidókat házaikból: el kell hagyniuk az otthonukat.

Tevje szerepében Görög Lászlót láthatja a közönség. – Tevje rájön, hogy megváltozott körülötte a világ. Végtelenül szereti a lányait, de pont a párválasztásuk miatt kezd el repedezni benne az ősi rend, majd a politika hatására minden felborul az általa ismert világban. Végül arra kényszerül, hogy elhagyja az otthonát, ahol évszázadokon át éltek az ősei. Ennek a musicalnek igazán lélekbemarkoló meséje van, vidámsággal, fájdalommal és főként hatalmas szívvel átitatva. Szeretetet kelt bennünk ezek iránt az emberek iránt, akik nem élnek könnyen, de a nehézségek közepette is próbálnak tisztességesek maradni. Ha pedig el kell menni, akkor is mindig van hova lépni, egy másik helyen, máshogy, újra lehet kezdeni – mondta a színművész.

Cejtel (Mészöly Anna) és Mótel (Farkas Sándor) esküvője (Fotó: Éder Vera/ Miskolci Nemzeti Színház)

Béres Attila rendező szerint az előadás varázsa, sikerének kulcsa a közegben rejlik, amelyben a történet játszódik. – Ebben a kis orosz-zsidó faluban az apróbb ellentétek ellenére sokáig békében élnek a különböző vallású és nemzetiségű emberek. Nyilván idealizált ez a kép, mégis találkozik vágyainkkal, hogy egy megtartó erejű közösség tagjai legyünk. Hogy ismerjük a szomszédot, a tejest, a mészárost, hogy legyenek ünnepeink és hagyományaink, hogy az időt ne siettessük, hanem megéljük.

– Annak, hogy most színre kerül Miskolcon is, elsősorban az az oka, hogy a társulatban nagyon jól kioszthatók a szerepek. Görög László olyan művész, aki után szinte kiált Tevje szerepe; az ő habitusa, humora, énektudása, érzékenysége kell ahhoz, hogy ez a szerethető, mégis bonyolult figura emlékezetes legyen. Mellette Nádasy Erika (Golde, Tevje felesége – a szerk.) tökéletes választás, és a társulat fiataljai számára is nagyszerű lehetőségeket rejt a darab – tette hozzá Béres Attila.

Jelenet az előadásból (Fotó: Vona Ildikó/PannonHírnök)

Tevje lányait Mészöly Anna (Cejtel), Czvikker Lilla (Hódel), Prohászka Fanni (Chava) alakítja, főbb szerepekben látható még Farkas Sándor, Kincses Károly, Koller Krisztián, Somhegyi György, Molnár Anna, Varga Andrea, Kerekes Valéria, Osváth Tibor. Az előadás díszleteit Horesnyi Balázs, jelmezeit Pilinyi Márta tervezte, a táncbetéteket bemutató Miskolci Balett számára Kozma Attila készített koreográfiát. A november 29-től megtekinthető előadásban közreműködik a Budapest Klezmer Band, valamint a Miskolci Nemzeti Színház énekkara, kijelölt zenekara Cser Ádám, Philippe de Chalendar vezényletével. A produkciót a próbafolyamat során zenei vezetőként is segítette: Jávori Ferenc „Fegya”.


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek