„Valószínűleg soha nem szabadulunk meg teljesen a koronavírustól”

Valószínűleg teljesen nem fogjuk tudni eltüntetni a vírust, az influenzához hasonlóan kisebb járványok a jövőben is kialakulhatnak – mondta az Indexnek adott interjúban Pardi Norbert, a Pennsylvaniai Egyetem adjunktusa, aki részt vett az azóta világhírűvé vált kutatásokban, melyek elvezettek a jelenlegi vakcinák megalkotásához.

Itthon elsősorban Karikó Katalin neve vált ismertté az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztésével kapcsolatban, az ő közvetlen munkatársaként azonban Pardi Norbertnek is nagy szerepe volt a sikerben.

A koronavírus elleni közdelemben debütált a vakcinák harmadik generációja, az mRNS-alapú oltás, melynek kifejlesztésében elévülhetetlen érdemei voltak Pardi Norbertnek is. A szakember az Indexnek adott interjúban a vakcinák gyors kifejlesztéséről azt mondta, hogy 10-15 évet spórolt meg a világ azzal, hogy „a kormányoknak nem számított hány milliárd dollárból, de állítsák elő a kutatók a vakcinát”. A szakember kiemelte: most sokan hibáztatják a Modernát vagy a BioNTechet, hogy miért nem gyártanak több vakcinát. Azért, mert eredetileg arra készültek, hogy 10–20 millió adagot gyártanak egy év alatt, ez bőven elég az összes programjukra. Csak aztán kitört a világjárvány, és hirtelen több milliárd dózis előállítására lett igény.

A Pfizer/BioNTech és a Moderna vizsgálatai alapján legalább hat hónapra védettséget nyújt a két vakcina, de ez az időszak akár 1-3 év is lehet – mondta a kutató. Rendkívül fontos kérdés, hogy megjelennek-e olyan mutánsok, ahol csökkenhet a védettség mértéke.

Az angol mutáns esetében nincs hatáscsökkenés, a dél-afrikai mutánsnál bizonyos immunkomponenseknél mértek csökkenést, de egyelőre nem kell elkezdenünk aggódni, mert az immunrendszerünk több lábon áll. Egyelőre rendben vagyunk, még akkor is, ha ne adj’ isten egy új mutáns esetében a 95 százalékos hatékonyság 70-re csökken. Ez még mindig magasabb érték, mint az influenzavakcina 10–50 százalékos hatásossága – tette hozzá. Pardi szerint Európának és Magyarországnak is megérte volna akár kétszeres árat fizetni a vakcináért, ahogy Izrael tette, ugyanis „sokkal többe kerül a gazdaságnak a további néhány hónapos bezárás, mint ha kifizették volna drágábban az oltóanyagot.”

Hozzátette: pozitív fejlemény, hogy nő az oltási kedv itthon is, a legfontosabb kérdés az, mikor lesz elegendő vakcina.

Valószínűleg teljesen nem fogjuk tudni eltüntetni a vírust. Az influenzához hasonlóan kisebb járványok a jövőben is kialakulhatnak – mondta a jövőbeli kilátásokról Pardi Norbert. Szerinte nem szabad elfelejteni, hogy már most számos 90 százalék feletti hatékonyságú vakcinánk van, ami rendkívül biztató. Már a 70 százalék feletti is nagyszerűnek számít.

Forrás: portfolio.hu

 

Gazdaság | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek