Visszaesett az új gépkocsik eladása Csehországban

A hazai márka így is jól járt.

Januárban és februárban éves szinten 19 százalékkal esett vissza az új személygépkocsik eladása Csehországban. Az autóipari szövetség csütörtöki közleménye szerint az év első két hónapjában 29 481 új személykocsit adtak el. Az új autók 81 százalékát, négy százalékkal többet, mint tavaly, cégek vásárolták meg.

A legnagyobb érdeklődés a Skoda Auto márka iránt volt, amelyből 10 578 darabot értékesítettek. A második helyen a Volkswagen van 3130 eladott autóval, míg a harmadikon a Hyundai áll 2599 autóval, majd a Mercedes-Benz és a Ford következik. A legkeresettebb modell továbbra is a Skoda Octavia, amelyet a Skoda Fabia és a Hyundai i30 modellek követnek.

Az eladott autók mintegy 40 százaléka a családi terepjárók kategóriájába tartozott. A kocsik 63 százaléka benzinmotoros, 30,8 százaléka pedig dízel volt. Az elektromos kocsikból 349 darabot adtak el, 41 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

A haszonjárművek eladása 3,5 százalékkal 2480 kocsira csökkent. Itt a legnagyobb kereslet a Volkswagen és a Fiat márkák iránt nyilvánult meg. Jól ment a két cseh autóbuszgyárnak, amelyek megduplázták termelésüket, és az első két hónapban 337 új autóbuszt adtak el.

 

Autó | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek