Visszaköltözik a Hagyományok Háza

Véget ért a Budai Vigadó teljes rekonstrukciója, így a Hagyományok Háza októberben visszaköltözhet régi-új otthonába – írja a kultura.hu.

„Még a költözés után is sok dolgunk lesz az épületben, hiszen nem egy csillogó-villogó, de lélektelen, újszerű házat álmodtunk és valósítottunk meg, hanem egy olyat, amelyet nap, mint nap meg tudunk tölteni érdeklődőkkel, akik a látogatásuk végeztével nemcsak csillogó szemekkel távoznak, hanem lelkük egy darabkáját is itt hagyják zálogul, hogy újból és újból visszatérhessenek az élményért, a tudásért, melyben felismerik saját apáik-nagyapáik üzenetét” – fogalmaz Kelemen László, a Hagyományok Háza alapító főigazgatója.

A Budai Vigadó épületének felújítása és rekonstrukciója több mint 7,5 milliárd forint támogatással valósulhatott meg. E felújítás és helyreállítás célja pedig az volt, hogy a műemléki szempontok figyelembevételével, az eredeti állapot minél teljesebb visszaállítása mellett korszerű elhelyezést kapjon a Kárpát-medencei néphagyomány ápolására és továbbéltetésére létrehozott Hagyományok Háza, a Magyar Állami Népi Együttes, a Kárpát-medence népi tudását átfogó Lajtha László Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum, a Népművészeti Módszertani Műhely, valamint a Hagyományok Háza Hálózat központja is.

„A Hagyományok Háza a Kárpát-medencei néphagyomány átörökítésének kiemelkedő jelentőségű nemzeti kulturális intézménye. Az intézet munkatársai tavaly, 2017-ben elkezdték a határon túli hálózatok megszervezését és a megyei feladatellátás kiterjesztését. A hálózat jelenleg Magyarország több megyéjében, valamint Kárpátalja, Erdély, Vajdaság és a Felvidék területén működik. A hálózat szereplői továbbképzéseket, tanfolyamokat és programokat is szerveznek. Ebből is látható, milyen jelentős és sokrétű tevékenység zajlik ebben az épületben” – hívta fel a figyelmet Krucsainé Herter Anikó kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár.

A régi épületben az intézmények munkavégzéséhez szükséges feltételek nem voltak már biztosítottak, ezért elengedhetetlen volt, hogy a műemlékvédelmi szempontok, illetve a jelenkori igények figyelembevételével az épület megújuljon. A Hagyományok Háza székhelyéül szolgáló Budai Vigadó állapota a több évtizedes intenzív használatban leromlott, gépészetileg is felújításra szorult. Az épületben emellett olyan nagyméretű, kihasználatlan terek is voltak, mint például a szigetelés nélküli pinceszint vagy a beépítetlen tetőtér.

Forrás: kultura.hu


Hasonló cikkek