Vivát Benyovszky!

A híres magyar utazók között volt, aki meghatározott, tudományos céllal indult neki útjának, és voltak olyanok, akiket a történelem vihara kényszerített arra, hogy szülőföldjétől több ezer kilométerre éljen. Ilyen volt Benyovszky Móric is, akiről a ma emberének sokszor az „átkosban” készített magyar-csehszlovák filmsorozat jut eszébe, vagy éppen Madagaszkár, amelynek királya volt egy rövid ideig. Európán kívül járt Ázsiában, Amerikában és Afrikában. Vitéz katonaként tartották számon, messzi Szibériában ette a száműzöttek kenyerét, tengereket, óceánokat szelt át. Tele volt grandiózus tervekkel és emellett megírta utazásainak történetét.

A család eredete nem egyértelmű. Vannak olyan vélekedések, hogy az Aba Sámuel idejében élt Mich bántól származnak, akinek leszármazottai lengyel földre menekültek, mert közük volt a Károly Róbert elleni merénylethez. Zsigmond uralkodása idején a török elleni harcokban vettek részt a hazatért utódok, akiket a király visszafogad az ország nemesei közé, és birtokhoz jutnak  Trencsén megyében. A felvidéki birtokosok közül sokan Lengyelországból származtak, vagy valamely ágon lengyel rokonaik voltak.

Benyovszky Móric Ágost, a Nyitra megyei Verbón született 1741. május 20-án. Édesanyja báró Révay Róza, édesapja Benyovszky Sámuel, tábornok volt a császári hadseregben. Már fiatalon harcolt az 1756 és 1763 között dúló hétéves háborúban. Vitézsége biztosította az ifjú gyors előmenetelét. Apja halála után hazament, hogy átvegye örökségét, azonban a kastélyban bent ültek a rokonok, akik nem ismerték el jogát a birtokra.  A környék nemeseit hadba szólította a „bitorlók” ellen.  A hadviselt Benyovszkynak nem volt nehéz sógorait elkergetnie, akik az udvarhoz fordultak panaszukkal, zendülést emlegetve. Elfogatási parancsot adnak ki ellene, így elhagyta szülőhazáját. 1758-ban Litvániába utazott nagybátyjához, aki biztosította számára az anyagi hátteret, hogy Hollandiába és Angliába utazzon. A tengeren kóstolt bele a hajózás tudományába. Nagybátyja őt nevezte meg örökösnek és annak halála után visszatért Litvániába  hogy átvegye örökségét. Időközben elvette Hönsch Zsuzsát, aki akkor még nem tudta, hogy sok éven keresztül várja majd haza urát. Nem sokáig tudja élvezni örökségét, mert 1767-ben csatlakozott az oroszok által támogatott Poniatowski Szaniszló király ellen szervezkedő lengyel nemesekhez. Haditettei révén a felkelők seregében ezredes, majd tábornok lett. A felkelők közötti nézeteltérések és a parasztság passzivitása rontották az esélyeket. 1769. május 20-án sebesülten orosz fogságba esett. Az oroszok próbálták a maguk oldalára állítani, rangot és birtokot kínálva neki, de ő nem állt kötélnek. Kazanyba vitték, ahol szökést kísérelt meg, de elfogták. Onnan a kamcsatkai Bolsereck telepre deportálták. A viszontagságos út egy évig tartott. Bolsereckben a kormányzó bizalmába fogadta a világlátott fiatalembert, aki szervezkedni kezdett az orosz száműzöttek között, hogy kiszabaduljanak. Időközben a kamcsatkai kormányzó leánya, Afanázia szerelmes lett Benyovszkyba. Tudott az összeesküvésről és támogatta azt. Annak ellenére, hogy a szervezkedést elárulták – és Afanázia megtudta, hogy nős -, kitartott mellette és követte őt. A lázadás az árulás ellenére kitört. A helyőrséget leverték. A kikötőben felszereltek egy hajót fegyverrel, élelmiszerrel, és kihajóztak. 1771 májusa volt. Benyovszky Móric ekkor 30 éves volt, számtalan csatát, testi és lelki sebeket, a száműzetés szomorú éveit, hazaváró feleséget hagyott maga mögött. Azonban a szökés után kinyílt előtte a világ. Az akkori európai ember által alig, vagy egyáltalán nem ismert helyeken járt.

Benyovszky eljutott az akkor még ismeretlen Aleut-szigetekre, majd kikötött Japánban, Formosában és Makaóban, ahol meghalt Afanázia. Madagaszkárt érintve visszatért Európába. Bejáratos lett az európai udvarokba, majd Párizsból felkérést kapott egy madagaszkári expedícióra. Családját kihozatta Franciaországba. 1773. április 22-én három hajóval indult el Lorien kikötőjéből, és szeptember 21-én kötött ki a Madagaszkártól keletre fekvő francia szigeten, amit ma Mauritiusnak neveznek. 1774-ben megalapítja Louisbourgot. A francia udvar szolgálatait bárói címmel jutalmazta. Expedíciói révén jelentősen hozzájárult az ország belső területeinek megismeréséhez, utat épített, mocsarakat csapolt le. 1776 – ban bennszülött vezetők keresték föl, és saját állítása szerint megfelelő szertartások közepette fejedelmükké – sokan még ma is úgy tartják arrafelé, hogy királyukká – választották. Benyovszky emlékirataiból tudjuk, hogy megérkezésekor összetoborozta a környék bennszülött vezetőit, ecsetelte a kölcsönös kereskedésből származó előnyöket, és biztosította őket békés szándékáról. A törzsfőnökök közül legtöbben kedvezően fogadták az ajánlatot, és barátsági szerződéseket kötöttek a francia érdekeket képviselő Benyovszkyval. A bizalom megnyeréséhez hozzájárult az a tény, hogy segített leverni az őt megválasztó főnökök ellenségeit. Hatalmát a francia udvar nem ismerte el, Benyovszky hazatért. Mária Terézia kegyelmet adott neki, és részt vett egy székely huszárezred élén a bajor örökösödési háborúban. 1778-ban gróffá emelték. A háború után szeretett volna beállni az Amerikában harcoló Pulawski-légióba, amelynek lovasságát a szintén magyar származású Kováts Mihály huszártiszt szervezte meg, és vitte őket győzelemre. Azonban terve nem sikerült. Az örökké nyughatatlan gróf magyarországi vízi és szárazföldi közlekedés – többek között a fiumei kikötő – fejlesztésének terveivel bombázta az udvart, de támogatást nem kapott. 1782-ben újra Amerikába utazott, ahol szabadcsapatot akart toborozni, de szándékát elutasították. Ottani kereskedők segítségével hajót szerelt fel és 1785-ben visszatért „alattvalóihoz” Madagaszkár szigetére. Emberei és a hozzá hű bennszülöttek segítségével erődöt épített Angontsynál. Ténykedése nem tetszett a franciáknak, és megtámadták az erődöt. Itt esett el Benyovszky Móric 1785. május 23-án, egy összecsapásban. Mielőtt utolsó madagaszkári útjára indult volna, megírta visszaemlékezéseit. Művét halála után számos nyelven kiadták. Először Londonban, 1790-ben. Magyarra Jókai Mór fordította le 1888-ban. Emlékiratában ő írta le először a St. Lawrence-sziget őslakóit, Okinavát és elsőnek adott részletes beszámolót Formosáról. Európaiként elsőnek hajózott a Csendes-óceán északi részén, megelőzve Cook kapitányt. A lengyelek nemzeti hősnek tekintik. Madagaszkár szigetén a mai napig él emléke.

 

 


Hasonló cikkek