Vizsgálat indult egy újszülött holttestének furcsa kezelésével kapcsolatban Komáromban

Pár hete történt az a különös eset, mely során Észak-Komáromban a kórház területén furcsa módon bántak egy újszülött holttestével. Szakhatósági eljárás keretén belül vizsgálják az eset körülményeit.

Az ügyre a hatóságok is felfigyeltek, illetve több rendőrségi feljelentés is történt az ügyben és a főügyészség is vizsgálódik. „Az Egészségügyi Felügyeleti Hivatalhoz egy panasz érkezett, amelynek tartalmát jelenleg ellenőrizzük.” – tájékoztatott Radoslava Muchová, a szakhatóság szóvivője.

A június 19-én történt esetet Horváth Zsuzsa, a Demone Kft. ügyvezető igazgatója jelentette, miszerint egy újszülött holttestét több órán át hűtetlen gépjárműben hagyták a komáromi Brigetio temetkezési vállalat munkatársai. Az említett vállalatnak nincs semmilyen felhatalmazása a holttestek boncolásra való szállításával. Erre ugyanis csak a Demone Kft.-nek jogosult. Földes Sándor, a Brigetio Kft. tulajdonosa korábban közölte, hogy Horváth torzított információkat, féligazságokat és hazugságokat állít.

Az esethez kapcsolódóan több feljelentés is született. Nemcsak a Demone Kft., de a Brigetio Kft. vezetője is a rendőrséghez fordult – lényegében egymást jelentették fel.

Forrás: bumm.sk

Fotó: Fűri Gábor


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek