Volt titkosszolgálati vezető lett Kárpátalja kormányzója

Volodimir Zelenszkij államfő Olekszij Petrovot nevezte ki a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás elnökévé. Az erről szóló rendelet már megjelent az elnök hivatalos honlapján.

Az előzetes tervek szerint, a biztonsági szolgálat vezérőrnagyát új pozíciójában kárpátaljai látogatása alatt maga az államfő mutatta volna be, ám akkor – pontosan máig sem közölt okok miatt – ez elmaradt. A mostani beiktatás érdekessége, hogy egybeesik Denisz Smihal miniszterelnök vizitjével, aki – a korrespondent.net értesülése szerint – a katasztrófa-elhárítás regionális törzskarának tanácsozásán vesz részt a megyében.

A megyei közigazgatásban tartott sajtótájékoztatón Szerhij Trofimov, az Elnöki Iroda helyettes vezetője elmondta, az államfő három kiemelt feladatot tűzött Petrov elé. Ezek: a költségvetés hatékony menedzselése, a decentralizációs folyamat reformjának befejezése, valamint a régió gazdasági fejlesztése.

fotó: mukachevo.net


Hasonló cikkek