Vona Gábor kilépett a Jobbikból

Vona Gábor 2006-ban lett pártelnök és a 2018-as országgyűlési választás után mondott le. Azóta nem vett részt a Jobbik munkájában. A kilépést azzal indokolta, hogy olyan dolgokkal szeretne foglalkozni, ami nem fér bele a pártpolitikai keretekbe – közölte az M1 Híradója.

Vona Gábor korábbi pártelnök kilépett a Jobbikból.

Az ellenzéki párt kedden közleményben az MTI-vel tudatta, hogy Vona Gábor hivatalosan is megszüntette párttagsági jogviszonyát, közéleti aktivitását elsősorban a Második Reformkor Alapítvány vezetőjeként kívánja folytatni. Ehhez a Jobbik sok sikert kíván neki – olvasható a közleményben. „Vona Gáborral már tavaly tavasszal lezárult egy fontos fejezet a Jobbik történetében. Köszönet és tisztelet illeti közösségünkért tett erőfeszítéseiért, sikereiért!” – áll a közleményben.

Szakértők hosszan elemezhetik majd, hogy mennyire volt sikeres pártelnök Vona Gábor – a csúcsot a 2014-es parlamenti választás jelenthette, akkor 20 százalék feletti eredményt ért el a Jobbik. Nem sokkal később elindult a „néppártosodás”. Az idei EP-választáson éppen csak átugrották az 5 százalékos küszöböt, igaz, már Vona Gábor nélkül.

Vona Gábor 12 évnyi pártelnökség után mondott le. Azt hozzátette azonban, hogy a néppártosodás politikáját továbbra is érvényesnek tartja. A legtöbb kritikát ugyanakkor épp a balra húzódási törekvések miatt kapta az egykori radikális Jobbik. És maga Vona Gábor is, aki egyre nehezebben viselte a bírálatokat.

2018 elején például egyik sajtótájékoztatóján felvételről megszólalt a müezzin. Az iszlám mecsetek imára hívó énekét azután játszották le az akkori pártelnöknek, hogy sajtóhírek szerint korábban több eseményen is dicsőítette az iszlámot. Ugyancsak nagy port kavartak az elmúlt években Vona Gábor nyugdíjasokkal kapcsolatos, sokakat sértő kijelentései is.

A tavalyi választás előtt a csalódott jobbikosok már szinte mindennap megjelentek a pártelnök rendezvényein.

Vona Gábor tavalyi lemondása óta videobloggerként tevékenykedik. Kerülte a pártpolitikát, a mostani önkormányzati választási kampányban ugyanakkor Puzsér Róbert rendezvényein lehetett vele találkozni. Vona Gábor már ekkor is múlt időben beszélt politikai pályafutásáról. Most pedig hivatalosan is kilépett a Jobbikból.

Távozását azzal indokolta, hogy olyan dolgokkal szeretne foglalkozni, ami nem fér bele a pártpolitikai keretekbe. A Népszavának úgy fogalmazott, nem lenne elegáns, ha minősítené a Jobbik mostani politikáját és azt is hozzátette, hogy ennek semmi köze a kilépéséhez.

 


Hasonló cikkek