Wáberer György nevét viseli majd az új sárospataki sportaréna

Több mint egymilliárd forintból nemzetközi kézilabda-mérkőzések lebonyolítására is alkalmas sportaréna épül Sárospatakon, a református kollégium kezelésében lévő Iskolakertben. Az épület alapkövét csütörtökön rakták le a beruházáshoz szükséges pénz adományozói jelenlétében.

Az 1,2 milliárd forint költségvetésű fejlesztésből 800 millió forintot az iskola egykori diákja, Wáberer György üzletember adományozott az intézménynek, a fennmaradó összeget két másik öregdiák, Sándor József és Derczó István vállalkozók állják.

Az iskola diákjai 2018 tavaszán vehetik birtokukba a létesítményt, amelyet a tanórákat követően Sárospatak kézilabdázói is használhatnak majd.

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumáért Alapítvány kuratóriuma egyhangúan úgy döntött, hogy az arénát Wáberer Györgyről nevezik el – közölte Búzásné Nagy Gabriella, az alapítvány kuratóriumának elnöke. Közölte: legutóbb százhúsz éve volt hasonló léptékű sportberuházás az intézményben.

Wáberer György elmondta, hogy sokat köszönhet a nagy múltú gimnáziumnak, ezért is csatlakozott az iskola fejlesztésén dolgozó csoporthoz Nagy-Baló Csaba, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona igazgatója felkérésére.

A szintén sárospataki öregdiák Stumpf István alkotmánybíró arról beszélt, hogy az intézmény az elmúlt években végrehajtott fejlesztésekre alapozva, a Comenius hagyományait ápoló oktató-nevelői munka nyomán “világítótoronyként lehet jelen a magyar szellemi életben”.

Nagy-Baló Csaba az MTI-nek elmondta, a sportcentrum Zemplén legnagyobb és legmodernebb sportlétesítménye lesz. Teljes alapterülete 3183 négyzetméter, a küzdőteret 1218 négyzetméteresre építik, a mobillelátók nyolcszázötven szurkolónak adnak helyet. A régi tornatermet – amely Magyarország legrégebbi, még ma is működő tornaterme – ugyancsak felújítják majd és sportmúzeumot alakítanak ki benne.

 


Hasonló cikkek