Washington- Enyhülés Törökország irányában

Washington eltörölte az Andrew Brunson amerikai tiszteletes fogva tartása miatt török kormánytagok ellen hozott szankciókat

– jelentette be pénteki közleményében a pénzügyminisztérium.

Washington még augusztusban hozott büntetőintézkedéseket Abdulhamit Gül igazságügyi miniszter és Szulejmán Szojlu, a belügyi tárca irányítója ellen, az amerikai tiszteletes letartóztatásában és fogva tartásában játszott szerepükre hivatkozva.

Andrew Brunson tiszteletest 2016 nyarán, a törökországi puccskísérletet követően tartóztatták le, azzal vádolva őt, hogy tagja és segítője a puccs hátterében sejtett és az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónok mozgalmának. Az évtizedek óta Izmirben élő Brunsont azzal is megvádolták, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) dolgozik. Brunson mindig következetesen cáfolta a vádakat. Hároméves börtönbüntetésre ítélték, két évig magánzárkában őrizték, az idén nyártól pedig házi őrizetben volt.

A lelkipásztor ügye alaposan megterhelte az amerikai török viszonyt. Donald Trump amerikai elnök többször is egyeztetett telefonon Recep Tayyip Erdogan török államfővel, míg végül október közepén Andrew Brunsont szabadon bocsátották. Amerikai katonai repülőgéppel érkezett vissza az Egyesült Államokba, ahol a Fehér Házban Donald Trump személyesen fogadta őt.

A két török kormánytag elleni szankciókra válaszul Ankara két amerikai kormánytag – Jeff Sessions igazságügyi és Kirstjen Nielsen belbiztonsági miniszter ellen hozott büntető intézkedéseket. A török külügyminisztérium bejelentése szerint ezeket a szankciókat is eltörölték.

 


Hasonló cikkek