Welcome into my brain – Salvador Dalí műveiből nyílik kiállítás szombaton a pápai Esterházy-kastélyban

Salvador Dalí műveiből nyílik kiállítás a pápai Esterházy-kastélyban szombaton, a tárlat középpontjában az a száz színes fametszet áll, amelyet a katalán szürrealista művész Dante Isteni színjátékához készített illusztrációként – közölte a kastélyt üzemeltető Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője.

    Boros Katalin, a kiállítás szervezője elmondta, hogy Thomas Emmerling német származású magángyűjtő mintegy kétszáz képe látható a kiállításon. Hozzátette, hogy Dalí szerette az arisztokratikus életformát, ezért esett a választás a barokk kastélyra. Szerepelnek a kiállításon Ernest Hemingway Az öreg halász és a tenger című művéhez, valamint a Le Tricorne című spanyol balladához készült Dalí-illusztrációk – közölte a szervező.
Boros Katalin beszélt arról is, hogy a termekben található kockákon Dalí-idézetek olvashatók majd, melyek hűen tükrözik a művész ellentmondásos személyiségét.
A megnyitó napján a festőművész szokásait is szeretnénk bemutatni a látogatóknak, így rengeteg bagettel készülnek a szervezők, ez a művész egyik kedvenc étele volt, amit szinte mindig magánál hordott. A megnyitó érdekes színfoltjának ígérkezik, hogy a Dalí szakácskönyvében szereplő bagettfeltétet is meg lehet majd kóstolni. A kiállításon látható tarotkártya-sorozatot felesége, Gala kedvéréért készítette a művész, ennek apropóján szombaton kora délutánig a vállalkozó kedvű látogatókat várja kártyajóslással egy jósnő – fejtette ki Boros Katalin.
Dalí által írt opera szól majd a kiállítótérben és a Dalí-parfümöket is megismerhetik a látogatók – fűzte hozzá.
Boros Katalin elmondta azt is, hogy a megnyitó napján Dalí-bajusszal vagy -álarcban várják a kiállításra érkezőket, melyeket a látogatók a bejáratnál megkapnak.
A Welcome into my brain (Üdvözöllek az agyamban) című kiállítás október 31-éig látható. Salvador Dalí (1904-1989) alkotói stílusát a kubizmus, a dadaizmus és a szürrealizmus jellemezték. Egyik híressé vált mondása is ellentmondásos személyiségéről árulkodik: “mindig adódik egy pillanat az emberek életében, amikor rájönnek, hogy imádnak engem”.

 


Hasonló cikkek