Wellness igazi csendben: bővül a mórahalmi fürdő

A kényszerpihenő takarítással, karbantartással és fejlesztéssel telik a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben, ahol 290 négyzetméterrel bővítették a wellness részleget.

Az eddig 110 négyzetmétert elfoglaló csendes wellness bővült egy 40 fős szaunával, sófallal és megnyugtató színeket árasztó hangulatvilágítással is. A helyiséget homokfúvással felületkezelt finn borovi fenyő borítja, ami ugyancsak a szakértelmet és kellemes pihenést hivatott támogatni.

Ha ismét kinyithatnak a fürdők, itt tartják majd a szaunaszeánszokat, melyek elősegítik a relaxációt, a test és a lélek egészségének megőrzését, valamint ugyancsak itt alakítanak majd ki egy megnyugtató sarkot, ahol masszíroztatni is lehet.

A szaunaszeánsznak helyet adó helyiség mellett még egy finn- és egy infraszauna található az állandóan változó megvilágítású részlegen, amely az egyik kolléga szerint esténként mutatja meg az igazi hangulatát – olvasható a moranettv.hu oldalán.

A bővítéssel fokozni szeretnék a fürdő szolgáltatásainak színvonalát, hogy megfeleljenek az ide érkezők elvárásainak, ízlésének. Mind a dolgozók, mind pedig a vendégek várják már a nyitást, és mindannak ellenére, hogy most zárva vannak nagy az érdeklődés különböző fórumokon a fürdő iránt.

Farkas Gábor, az intézmény vezetője azt nyilatkozta, ha újra engedélyt kapnak a nyitásra – a vírushelyzet enyhültével – egy héten belül mindent be tudnak üzemelni. Az újrakezdéskor prémiumszolgáltatásokkal várják az érdeklődőket.

Farkas Cs. Tekla

Nyitókép: Kuklis István

 

Hazai Tükör | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek