Xavi a század legjobb focistája

A spanyol Xavi, az FC Barcelona korábbi irányítója a 21. század legjobb labdarúgója a futballstatisztikákra szakosodott Squawka portál szerint. Az eredményesség csak az egyik szempont volt a rangsor kialakításánál.

Az elemzők csak olyan játékost vettek figyelembe, aki legalább száz mérkőzést játszott nemzeti válogatottjában, abban meghatározó szerepet vitt. A Squawka által összeállított lajstromban a világ- és kétszeres Európa-bajnok Xavi mellett további három spanyol is helyet kapott, a kapus Iker Casillas és a középpályás Andrés Iniesta, s a Real Madridban ma is aktív középhátvéd, Sergio Ramos. Casillason kívül még egy világbajnok kapus, az olasz Gianluigi Buffon követelt helyet magának a listán.

A legjobb tízbe bekerült a most a Juventusban légióskodó, előzőleg a Realt erősítő, ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo, aki Európa-bajnoki címig vezette a portugálokat. Ugyanakkor csak a “B csapatba” fért be a Barcelona sztárfutballistája, az Aranylabdát eddig hatszor kiérdemlő Lionel Messi, aki az argentin válogatottban kevésbé tudott hatékony lenni, s nemzeti szinten be kellett érnie a 2014-es vb-ezüsttel. Szintén a “másodosztályba” sorolta a portál az Egyiptom színeiben 184 mérkőzésen szerepelt Ahmed Hasszant, aki abszolút válogatottsági rekorder a világfutballban.

A Squawka szerint a legjobb tíz labdarúgó sorrendje így fest:
1. Xavi (spanyol, 133 meccs/2 gól)
2. Iker Casillas (spanyol, 167 – 94 kapott gól)
3. Andrés Iniesta (spanyol, 131/13)
4. Sergio Ramos (spanyol, 170,/21)
5. Philipp Lahm (német, 113/5)
6. Fabio Cannavaro (olasz, 136/2)
7. Bastian Schweinsteiger (német, 121/24)
8. Gianluigi Buffon (olasz, 176 -146 kapott gól)
9. Cristiano Ronaldo (portugál, 164/99)
10. Diego Forlán (uruguayi, 112/36)

A portál publikált két all-star válogatottat is, amelyek vitaalapul szolgáló összetétele a következő:

Első csapat:
Casillas – Ramos, Gerard Piqué (spanyol), Cannavaro, Lahm – David Beckham (angol), Xavi, Schweinsteiger, Iniesta – Miroslav Klose (német), Ronaldo

Második csapat:
Claudio Bravo (chiiei) – Kolo Touré (elefántcsontparti), Rafa Marquez (mexikói), Lució (brazil) – Ahmed Hasszan (egyiptomi),  Arturo Vidal (chilei),  Yaya Touré (elefántcsontparti), Andrés Guardado (mexikói) – Lionel Messi (argentin), Forlán, Alexis Sánchez  (chilei)


Hasonló cikkek