YInMn, a kék új árnyalata

A kobaltkék árnyalatához hasonló YInMn-t, véletlenül fedezték fel egy vegyi kísérlet során.

Habár a kék színről többnyire az égre és tengerre asszociálunk, vagyis a természetre, a kék festékeknek a valóságban semmi köze a természetességhez. A kék az élő világban is nagyon ritka, 10 növényből kevesebb, mint 1-nek kék a virága, az állatoknál pedig még ritkábban fordul elő ez a szín. A ma használatos kék pigmenteket mesterségesen állítják elő, kémia folyamatok útján. Ennek ellenére a szervetlen kék pigment történetében, a legutóbbi legnagyobb áttörést, 1802-ben a kobaltkék felfedezésé hozta. Ez az állítás egészen 2009-ig tartotta magát.

Egy kicsivel több, mint egy évszázad után, az Oregoni Állami Egyetem kémia laborjában, egy véletlen felfedezésének köszönhetően, most már művészek, építészek, designerek is hivatalosan hozzáférhetnek az emberiség legújabb kék árnyalatához. A YInMn kék szokatlan neve, a periodikus rendszerből eredeztethető. Az EPA nemrégiben engedélyezte a pigment, művészeti anyagokban való alkalmazását. A határozat pár évvel az után készült, hogy 2017-ben engedélyezték pusztán esztétikai célú felhasználását, műanyagokban és ipari bevonatokban.

A véletlen felfedezés akkor történt amikor az Oregoni Egyetem végzős diákjai, Mas Subramanian professzor vezetésével, szervetlen anyagokkal kísérleteztek, amelyek alkalmasak elektronikai eszközökben történő felhasználásra. Amikor a folyamat során az ittrium, indium és mangán elemeit, 1260 ºC-ra hevítették, a csapat egy gyönyörű kék pigmentet nyert ki, amely jobban illik művészi felhasználásra, mint fogyasztói elektronikai cikkekhez. „Tapasztalatból tudom, hogy a kék szín előállítása mennyire bonyolult” – nyilatkozta Subramanian „szóval úgy döntöttünk, rendben ez érdekes lehet a pigmentipar számára.” Mi teszi ezt az árnyalatot oly különlegessé, hogy még az ultramarin is szégyenkezik miatta? Esztétikailag szépen illeszkedik a kobaltkék árnyalataihoz, mégis a többi árnyalathoz képest tisztább és stabilabb.

A szervetlen jelző, csupán annyit jelent, hogy hiányzik belőle a (szerves) szén-hidrogénkötés. A YInMn kék, tehát nem mérgező, így biztonságosabb alternatívát nyújthat például a kobaltkékkel szemben. Az amerikai TSCA (mérgező vegyi anyagokat szabályozó törvény) vizsgálati követelményeinek megfelelően, a szín száraz pigment helyett, egyelőre csak kész festékként értékesíthető. Azonban nem mindenki tud várni. A feketepiacon, az Etsyn máris megjelent a festék, melynek minősége és eredetisége mindenképp kétségbe vonható.

 

 

Kultúra | Pannonhirnök

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek