Zarándoklat a szülőföldön maradásért

A Mozgalom a Kárpátaljai Szülőföldért csoport (MKSZ) szombaton egész napos programmal hívta fel a figyelmet a szülőföldön maradás fontosságára. A rendezvény fővédnöke Böjte Csaba erdélyi ferences rendi szerzetes volt.

A szülőföldön maradás napja zarándoklattal kezdődött. A résztvevők a nagybégányi turulos emlékműtől a beregszászi római katolikus templomig gyalogoltak. A program a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Főiskolán folytatódott, ahol elsőként Simon Dominika ötletgazda, főszervező köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, ma Kárpátalját ünnepeljük, és a rendezvénnyel is az a céljuk, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy jó és érdemes itt élni, hiszen megannyi, eddig még kihasználatlan lehetőség van itt.

Dr. Grezsa István miniszteri biztos is felkarolta a kezdeményezést. A politikus köszöntőjében kifejtette, a kárpátaljai magyarságot tömörítő társadalmi, politikai szervezetek, a történelmi egyházak elsődleges feladata annak segítése, hogy minél többeket ösztönözzenek az itthon maradásra, ez példamutatás lehet a világ magyarsága számára is. Hozzátette, Magyarország mindig a jobbját fogja nyújtani Ukrajna felé.

Böjte Csaba előadásában elmondta: „Azért jöttem ide, hogy biztassam önöket, szeressék és becsüljék Kárpátalját. Amikor megkaptam a magyar állampolgárságot, azt mondtam, ha rajtam múlna, én elmennék Ukrajnába is, és felvenném az ukrán állampolgárságot is, vagy a szlovákot, vagy a szerbet, mert meg vagyok győződve, hogy ez a térség összetartozik. Együtt, közösen, tündérkertté tudjuk tenni a Kárpát-medencét.

Hori


Hasonló cikkek