A Biden kormány mostanra talán véglegesítette a december 9-én megrendezésre kerülő Demokrácia Csúcstalálkozó nevű rendezvényének programját és a meghívottak listáját is, mely kapcsán számos kérdés merül fel az esemény céljával, jövőjével kapcsolatban. Természetesen innen Magyarországról a leginkább mindenkit foglalkoztató kérdés az, hogy Budapestet miért nem hívták meg az online csúcstalálkozóra, s hogy kerülhetett a meghívottak listájára mégis 110 ország, ha Magyarország a legkritikusabb listákon is az ötvenedik-hatvanadik helyen van demokráciájának állapotát vizsgálva. Erbszt Adrienn geopolitikai elemző jegyzete
A 2021. december 9-én kezdődő két napos virtuális konferencia az Egyesült Államok égisze alatt azzal a hivatalos céllal jön létre, hogy a kormányok, a civil társadalmak és a magánszektor vezetői meg tudják vitatni a demokrácia jelenlegi helyzetét a világban, s annak megerősítésére kollektív cselekvési tervet dolgozzanak ki. Az Egyesült Államok számára a csúcstalálkozó – ahogy arról az esemény oldalán olvashatunk – lehetőséget kínál arra, hogy meghallgasson másokat, tanuljon a többi demokráciától és kapcsolatba lépjen azon szereplőkkel, akiknek támogatása és elkötelezettsége kritikus fontosságú a globális demokratikus megújuláshoz. Arról is szó esik, hogy maga a demokráciák tökéletlenségét is el kell ismerni, s szembe kell szállni ezekkel a hibákkal a fejlődés végett.
Az oldalon közzétett nyilatkozat a csúcstalálkozóról szépen és egyszerűen megfogalmazott, az ott ismertetett cél és hitvallás magasztos. Az esemény nyitottságáról, kooperatív magatartásról árulkodik, ám a gyakorlatban valahogy mégsem egészen ezt látjuk megvalósulni. Vannak országok, akik nem illenek bele ebbe a formációba, vagy akik nem alkalmasak eme cél elérésére, legalábbis erről árulkodik az a tény, hogy több tíz ország nem kapott meghívást. Annak ellenére, hogy talán ezen országok lakói, civil szervezetei, a magánszektor vezetői – még ha a kormányzatuk talán nem is – talán szívesen részt vettek volna a párbeszédben, hiszen mint írják, nem csak a kormányzati szereplők számára rendezik az eseményt. Az sem teljesen világos, hogy mi alapján történt a meghívottak kiválasztása, s kérdéseket vet fel, hogy mennyire demokratikus szervezés az, hogy egy résztvevő dönti el, kik vehetnek rajta részt. Nyilvánvaló, hogy ideológiai és politikai szempontból semlegességet az ENSZ szervezése tudott volna a leginkább biztosítani, s nem egy ország a sok egyenlő közül.
Az eseményt bemutató szövegben arról is tájékozódhatunk, hogy a csúcstalálkozó előtt résztvevő kormányok, szervezetek, jótékonysági szervezetek, maga a civil társadalom képviselői és a magánszektor szakértői konzultálni fognak olyan javaslatok és ötletek megvalósításáról, melyeket a konferencián bemutatnának. A főbb témák, ami köré a találkozó épül a tekintélyelvűség elleni védekezés, a korrupció elleni küzdelem és az emberi jogok tiszteletben tartásának előmozdítása. A szervezők azt várják a fórumtól, hogy a résztvevők olyan kötelezettségeket vállaljanak és olyan nemzetközi kezdeményezéseket hozzanak tető alá, melyek az előbb felsorolt problémákat orvosolják. Nem teljesen világos, hogy csak a résztvevő országokra, vagy a kihagyott államokkal együttesen az egész világra vonatkozó demokráciát fejlesztő döntések meghozatalára készülnek, ám ha az utóbbi, megint kétségesek a sanszok a gyakorlati megvalósulásra azzal, hogy nem vonják be az érintetteket.
A meghívottak olyan országokat képviselnek a hivatalos megfogalmazás alapján, ahol jól működik a demokrácia, ahol átláthatóság, elszámoltathatóság, pluralizmus, méltányosság és jogállamiság honol. A legnagyobb, országokat a demokrácia állapota alapján rangsorló intézetek is ezeket és ehhez hasonló szempontokat vizsgálnak évről-évre, miközben összeállítják legfrissebb adatbázisaikat. Kétségtelen, hogy rendkívül nehéz objektív, mindenki számára elfogadható konklúziókat levonni a felhasználható információkból, s véleményt megfogalmazni azzal kapcsolatban, hogy mely országokban milyen a demokrácia állapota, arról nem is beszélve, hogy mindehhez az államok közti hatalmas kulturális, vallási, történelmi, demográfiai, gazdasági, biztonsági és egyéb faktorai közti különbséget is figyelembe kell venni. Nem lehet egyforma szemüvegen keresztül vizsgálni egy kiváló gazdasági állapotú, békés nyugat-európai, fejlett országot egy háborúktól és terrorszervezetektől hemzsegő, önmagában meghasadt közel-keleti állammal.
A résztvevő országok listája:
https://www.state.gov/participant-list-the-summit-for…/
A meghívottak listájának vizsgálatához három másik, nemzetközileg elismert és gyakran emlegetett intézet adatait vettem összehasonlítási alapnak, ami meglepő eredményeket mutatott. Az első listát, a Demokrácia Indexet az Economist Intelligence Unit állítja össze néhány évente 60 mutató alapján, elsősorban a pluralizmust, a polgári szabadságjogokat és a politikai kultúrát vizsgálják. A magántulajdonban lévő intézet a brit Economist Group kutatási részlege, s 167 országot vesz időről-időre górcső alá. Az Economist listája az országokat amellett, hogy pontozza, négy rezsimtípusba is besorolja: teljes demokráciák, hibás demokráciák, hibrid rezsimek és tekintélyelvű rezsimek. Az ő 167-es rangsorukon Magyarországot az 55. helyre értékelték, az első helyezett Norvégia, a 167. Észak-Korea. E lista alapján a demokrácia csúcson résztvevők közt több tíz olyan meghívott van, akik Magyarországnál rosszabb értékelést kaptak, többek között: Horvátország, Peru, Namíbia, Románia, Mongólia, Indonézia, Szerbia, Albánia, Mexikó, Ukrajna, Moldova, Grúzia (91), Kenya, Pakisztán (105), Nigéria (110), Irak (118), Niger (125), de még az utolsóelőtti helyen álló Kongói Demokratikus Köztársaság is. Ezen országok közt néhányban polgárháború dúl, vagy éppen terroristák tartják területük egy részét ellenőrzés alatt.
https://en.wikipedia.org/wiki/Democracy_Index
A hazánkkal meglehetősen kritikus Freedom House is pontozza az államok és a de facto területek demokratikusságát. Az évente elkészülő Freedom in the World jelentésben vizsgálják az adott területen élők politikai jogokhoz és polgári szabadságjogokhoz való hozzáférését. Külön figyelmet szentelnek a szavazati jogoknak, a szólásszabadságnak és a törvény előtti egyenlőségnek, s ezen belül is legfőképpen annak, hogy az állami, vagy nem állami szereplők mennyire tudják befolyásolni ezeket. E lista alapján a 210 vizsgált területből Magyarország a 69 pontjával a 86. helyen áll, s itt is számos meghívott áll – akár jócskán is – mögötte, többek közt India, Örményország, Kolumbia, vagy éppen Koszovó.
https://freedomhouse.org/countries/freedom-world/scores
Az International Institute for Democracy and Electoral Assistance (IDEA) is készít listát a korábbiakhoz hasonló paraméterekkel, igaz a legfrissebb 2019-es. Az IDEA egy olyan kormányközi szervezet, amely célkitűzése a demokratikus intézmények és folyamatok támogatása és megerősítése szerte a világon, rendelkezik regionális központokkal Európában, Latin-Amerikában, a Karib-térségben, Ázsiában és a csendes-óceáni térségben, valamint Afrikában és Nyugat-Ázsiában is. A szervezet központja pedig Stockholmban, Svédországban található. Itt a vizsgált 24 paraméterből Magyarország 20 esetében az átlag feletti szinten van. A legtöbb környező, európai országgal egyetemben Magyarország a középkategóriás teljesítményű demokrácia címkét kapta meg az intézet kutatásai alapján.
https://www.idea.int/gsod-indices/democracy-indices
Mindezen összehasonlítás arra enged következtetni, hogy a jelenlegi demokrácia csúcstalálkozó nem mentes a világban uralkodó politikai, ideológiai és gazdasági csatározásoktól, s a meghívottak nem a demokratikus paramétereik miatt lettek kiválasztva, vagy éppen kizárva, hanem valamilyen más okokból. Meglehetősen ambivalens képletek jönnek ki, ha elmélyültebben összevetjük a listákat, példának okául az Európai Unió meg lett hívva, míg tagállama, Magyarország, külön nem.
Lengyelország meghívása kiválóan mutatja a geopolitika fontosságát az amerikai külpolitikai döntésekben, hiszen Budapest kihagyása logikusan Varsóét is maga után vonta volna, hiszen a világsajtóban is komoly port kavaró, jogállamisági viták zajlódnak az EU és Lengyelország közt. Azonban Lengyelország hagyományosan USA és brit szövetséges, s ez az évszázados tény mindenképpen a jogállamisági viták felett helyezkedik el Washington stratégiájában. Ukrajna részvétele is komoly kérdéseket vet fel, hiszen az Európai Unió és maga Washington is több ízben követelt már reformokat Kijevtől a szólásszabadság, az igazságügy és a korrupció területén. Többek közt ez is a hivatalos akadálya a NATO és EU tagság késleltetésének. Országonként végig lehetne menni, hogy ki miért van meghívva és ki miért nincs. Minden egyes állam megérne egy elemzést ebből az aspektusból.
Egyértelmű, hogy Budapest számára kedvezőtlen az új amerikai platformból történő kimaradás, egyedüli kiközösítetté vált saját térségében is. Különösen negatív hatású lehet a kormány számára mindez a közelgő áprilisi választások árnyékában. Másrészről azt is láthatjuk, hogy a Biden kormány népszerűsége, s ezzel a Demokrata Párté is jelentősen visszaesett a tavalyi elnökválasztás óta, többek között az időközi választások eredményei és a felmérések is ezt mutatják. Hamarosan jönnek a félidős választások, ahol egyelőre republikánus sikert jósolnak, s a következő elnökválasztáson jelenleg a legvalószínűbb induló újra a Trump-Biden páros. Tehát a kimaradás akár előnnyé is válhat a jövőben abban az esetben, ha nem demokrata lesz az USA vezetése. Jelen esetben azonban, kétségkívül komoly sérülést szenvedett el Magyarország nemzetközi tekintélye, s ez éket verhet a regionális együttműködésekbe is, például a Visegrádi Négyek közé. Természetesen a decemberi csúcstalálkozón megfogalmazott cselekvési terv és döntések függvénye is az, hogy milyen hatással lesz Budapest regionális és globális politikájára, illetve a belpolitikai folyamatokra a kizárás.
A Demokrácia Csúcstalálkozó – ahogy korábbi cikkemben már kifejtettem – egyfajta új amerikai kezdeményezésű szövetségi rendszer alapításának tekinthető, azonban Biden és a jelenlegi amerikai kormány nemzetközi megítélése, illetve az elmúlt évek amerikai fiaskói Afganisztánban, a Közel-Keleten, Kínával és Oroszországgal nem feltétlenül adják meg azt a bizodalmat nekik, hogy egy új USA égisze alatt működő, nagyszabású szervezetet tudjanak létrehozni. Az ENSZ már egyértelműen nem egy – a korábbiakhoz képest – komfortos terep Washingtonnak, várható volt, hogy újat akarnak majd mellé létrehozni kínai (és orosz) befolyás nélkül. Trump nem igazán hitt a szövetségi rendszerekben, vezetése alatt többől kiléptette országát, vagy leépítette kapcsolatait, mindezek romjaiból pedig még nehezebb az Egyesült Államok jelenlegi vezetésének visszaépíteni a bizalmat, főleg, hogy sok helyen az USA helyére beszivárgott Kína hatalmas gazdasági potenciáljával, fiskális lehetőségeivel és infrastruktúrájával – Dél-Ázsiába és az Európai Unióba például.
Elnézve az esemény köré megfogalmazott homályos célokat, az aktuális globális erőviszonyokat, továbbá a meghívottak és a részvételre nem méltók listáit kissé olyannak fest az egész, mintha az USA egy nap alatt szertné számos, felgyülemlett problémáját megoldani: Orbán, Erdogan kiiktatása, Lengyelország washingtoni barátságának biztosítása (és nem mellesleg lecsapni az újra önálló, ambiciózusan nyomuló britek kezéről), Mongólia kipiszkálása a kínai-orosz satuból, új nemzetközi szervezet alapítása, nyugati erődemonstráció tartása, belpolitikai nyereség szerzése, a kaukázusi pozíciók megerősítése Jereván és Tbilisi meghívásával Ankara, Baku, Moszkva és Teherán ellenében, a balkáni állások megerősítése, Kína és Oroszország kiegyensúlyozása Afrikában, Irak szövetségessé tétele Iránnal szemben, a Tajvannal kapcsolatos amerikai álláspont véglegesítése és a sor végtelen.
A csúcstalálkozó a világban kialakuló két erős pólus jelenlétét erősíti tovább, de természetesen nem evidencia, hogy a meghívottak mind a nyugati, a kihagyottak pedig a keleti pólus tagjai. Sajnos a találkozó sokkal szofisztikáltabb és taktikusabb amerikai politikáról árulkodott volna, ha mindenkit meghívnak, akár még Kínát és Oroszországot is, hiszen így a kényelmetlen visszautasítás felelőssége az amerikai demokráciai elképzelésekben részt venni nem kívánókra hárult volna, Washington pedig tetszeleghetett volna az „én mindent megteszek a világ jobbá tételéért” szerepében. Elképzelhető, hogy Biden és stábja Woodrow Wilson Népszövetsége mintájára próbál új amerikai platformot teremteni, melynek 1945-ben a jogutódja az ENSZ lett? Meglehet, ámbár a jelenlegi amerikai vezetésből mintha hiányozna a fűszer, a spiritusz és a karakteresség egy ilyen nagyvolumenű történelmi lépéshez.
Kövessen minket: Facebook
