Zárul a Pannon Filharmonikusok Müpában futó sorozata

Marie-Elisabeth Hecker gordonkaművész közreműködésével zárja öt előadásból álló fővárosi bérletsorozatát a Pannon Filharmonikusok (PFZ) május 5-én a Müpában.

A fiatal szólista Edward Elgar utolsó nagyszabású alkotását, az 1919-ben komponált csellóversenyt adja elő. Az estet Beethoven egyetlen operájának nyitánya és Rahmanyinov II. (e-moll) szimfóniája keretezi Vass András, a PFZ karmestere dirigálásával – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Marie-Elisabeth Hecker generációjának egyik legkeresettebb szólistája és kamaramuzsikusa, aki a világ legkiemelkedőbb koncerttermeiben és zenekaraival dolgozott már együtt, Magyarországon első alkalommal ad koncertet.

“Elgar concertója volt az egyik első csellóverseny, amit még gyerekkoromból ismerek. Számomra ez volt az első mély érzelmi zenei élmény, amely mély nyomokat hagyott a játékomban, elbűvöl a zenei nyelvezete. Még ma is nagyon tetszik, és minden alkalommal fizikai kihívást jelent teljes odaadással eljátszani”

– idézi a közlemény a gordonkaművész szavait.

A Pannon Filharmonikusok a 2016/2017-es évadban a nemzetközi zenei élet kiemelkedő képviselőit invitálta Pécsre és a Müpa színpadára. A zenekar 2017/2018-as évadának új bérletei már hosszabbíthatóak és megvásárolhatóak.

 

Vélemény, hozzászólás?