Zenés színházi tehetségkutató indul az István, a király rockopera megújítására

Általános iskolások számára zenés színházi tehetségkutató indul az István, a király rockopera megújítására és újraértelmezésére

– mondta el Szörényi Levente Kossuth-díjas zeneszerző-szövegíró az M5 kulturális csatorna hétfő esti híradójában.

Szörényi Levente annak idején Bródy Jánossal közösen alkotta meg a legendás rockoperát, az István, a királyt. A zeneszerző-szövegíró az M5-nek adott exkluzív interjúban elmondta: az online videótehetségkutató verseny célja, hogy jobban elmélyítse az általános iskolások tudását a magyar történelemről. A jelentkezési határidő október 31., a tanárokat és a diákokat elismert művészek mentorálják a projekt során.

Közölte, a tehetségkutató ötletét az adta, hogy amikor leül az ember beszélgetni, akkor érzi, hogy semmit nem tudnak arról, amiről énekelnek. Szörényi Levente hangsúlyozta, hogy az 1983-ban született zenés mű mára klasszikussá vált. Mint mondta, a zenés színpadi darab előadása lehetőséget nyújthat a fiataloknak az önmegvalósításra, míg a történet feldolgozásával aktualizálhatják a darab üzenetét.

Kiemelte: „hatványozottan feladata minden szószólónak, minden gondolkodónak, illetve politikusnak”, hogy megőrizze évezredekre visszavezethető kulturális örökségünket és a nyelvünket, amelyet „nem lehet csak úgy eladni és átadni”.

A diákszínházi előadás a keresztény évad részeként, a trianoni megemlékezés programsorozat keretében jön létre.

fotó: wikipédia

 

Kultúra | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek