Zsályás cigit árult és horgászbotokat is lopott a félegyházi férfi

Egy hónapra elrendelte a bíróság egy 29 éves kiskunfélegyházi férfi letartóztatását, akit lopással és pszichoaktív anyaggal visszaéléssel gyanúsítanak.

A rendőrség szerint a férfi tavaly december óta rendszeresen árulta a zsálya fantázia nevű, pszichoaktív anyagnak minősülő cigarettát, de megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy tavaly augusztusban és idén januárban az ablakot betörve jutott be egy élelmiszer boltba, majd egy horgász üzletbe Kiskunfélegyházán, és élelmiszereket, italokat, kozmetikai cikkeket, valamint horgászbotokat lopott el, a két üzletnek összesen 1,2 millió forint kárt okozva.

A Kecskeméti Járásbíróság a férfi letartóztatását a bizonyítás meghiúsításának veszélye, valamint a bűnismétlés megakadályozása érdekében rendelte el. A bíróság döntését az ügyészség tudomásul vette, azonban a gyanúsított fellebbezést jelentett be – számolt be erről a Baon.hu.

Révhegyi Andrea

Hazai Tükör | PannonHírnök


Hasonló cikkek