Szlovák Vasút: Megszűnhet a vonatjáratok egyharmada

Június 12-től egyelőre csak 9 járatot szüntetnek meg, vagy szűkítenek, ám fennáll a vonat járatok egyharmadának a leállítása. Napokon belül sor kerülhet az első leállításokra. A Szlovák Vasút Társaságnak (ZSSK) nincs pénze az üzemeltetésükre. Andrej Doležal szlovák közlekedési miniszter kedden délután a Facebookon fog nyilatkozni a témával kapcsolatban – írta a Prvada.

Nem fog közlekedni például a “Považan” elnevezésű gyorsvonat, amelynek Pozsonyból 11:36 órakor volt indulása Zsolna (Žilina) irányába, s eddig napi rendszerességgel közlekedett. Ugyanezen a pályaszakaszon nem fog közlekedni szombatonként a 6:36-kor Zsolnáról, valamint vasárnaponként a szintén Zsolnáról 12:24 órakor induló járat. További korlátozások fognak életbe lépni a Kassa-Zólyom (Zvolen), illetve a Ruttka (Vrútky)-Besztercebánya (Banská Bystrica) pályaszakaszon is.

A nyári szünidő alatt nem fog közlekedni a “Zámčan” elnevezésű regionális gyorsvonat sem az Érsekújvár-Pozsony pályaszakaszon. Kováč szerint nem lesz drámai a törlések mértéke, de a jelenlegi helyzet további, még nagyobb vasúti járat-törléseknek az előjele lehet. Hamarosan ugyanis még tovább romolhat a helyzet – az összes vonatjáratnak mintegy egyharmada van veszélyben.

A Nagysurány (Šurany/Érsekújvári járás) és Léva (Levice/járási székhely) közötti vasúti pályaszakaszon javítási munkák miatt csaknem 5 hónapos vágányzár vár június 1-től a déli vasútvonal utazóközönségére.

A ZSSK-nak csak az idei évben 354 millió euróra van szüksége, de csak 330 milliót fog kapni. A pénzügyminisztérium “értéket a pénzért” (Útvar hodnoty za peniaze) elnevezésű részlege azt üzente a vállalatnak, hogy takarékoskodjon és keressen lehetőségeket a megtakarításra. Az állami vasúti személyszállító vállalat azonban azt állítja, hogy ez nagyon nehézkes dolog, ráadásul egyre emelkednek az üzemanyagok árai, és a bérköltségek is.

Semmi nem változtat azonban azon a tényen, hogy kilenc járatot érint a törlés vagy a menetrend-változás, miközben később akár a járatok egyharmada is veszélybe kerülhet. “Egy iskolai tanítási időben közlekedő vonat (Zámčan, amely a nyári szünidőben nem fog csak közlekedni) kivételével csak a vasárnapi (egy esetben a szombati is) vonatjáratok kerülnek törlésre – olyan módon, hogy a változás ne legyen hatással az ügyfeleink legfizetőképesebb csoportjának az utazási szokásaira, akik vonattal járnak munkába. Összesen kilenc járat üzemeltetését fogja érinteni a korlátozás valamilyen mértékben – állítja Tomáš Kováč, a ZSSK szóvivője.

Nyitókép: SITA/Brano Bibel

Forrás: bumm.sk, pravda.sk, ZSSK

Amennyiben tetszik a tartalmak, tudósítások, hírcikkek sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek