A forradalom költője

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei között vannak ismert és kevésbé ismert nevek. A sorozat célja, hogy érzékeltetve legyen a ma emberének hogy a művész, vasmunkás, lakatos, katonatiszt, az újpesti vagány és a kiskorú tanulólány egy célért harcolt megcsúfolva a világ legnagyobb hadseregét. A Szabadság kivívásáért. Köztük volt Gérecz Attila, akit a forradalom költőjének is neveztek.

 Dunakeszin született 1929. november 20-án. Apja vitéz Gérecz Ödön, a MÁV mérnöke, akit az első világháborúban tanúsított bátorságáért avattak vitézzé. Édesanyja, a nemesi származású Básthy Irén, az apa 1943. március 15-én bekövetkezett hirtelen halála után, három fiát özvegyen, egyedül nevelte fel. Attila volt a legkisebbik. Két bátyja közül Ödön katonai pályára készült. Ludovikás főhadnagyként vett részt második világháborúban.  A harcok során súlyosan megsebesült, majd Nyugatra került. Németországban bölcsészetet tanult, végül Angliában telepedett le és protestáns hittérítőként tevékenykedett. Árpád, a Zeneművészeti elvégzése után Svájcba emigrált, ahol hegedűművész, majd híres karmester vált belőle.

A kisebbik fiú, a nagyváradi Gábor Áron Tüzérségi Hadapródiskola hallgatója volt, amikor az iskolát 1945-ben először Sümegre, majd Németországba telepítették. Géreczet és társait légvédelmi szolgálatra rendelték Friedrichshcaffenbe, amely a háború végétől a francia megszállási zónában volt. 1946. október 23-án érkezett haza édesanyjához.

Civil tanulmányait sorozatos magánvizsgákkal folytatta, pótolva az el nem ismert katonaiskolás éveket. Egy éven belül három gimnáziumi év tananyagából tett különbözeti vizsgát, majd 1948-ban érettségizett a budapesti Kölcsey Ferenc gimnáziumban. A család akkor már hosszabb ideje lakott a VI. ker. Munkácsy Mihály utca 34. alatti MÁV bérházban. Legszorosabb baráti köréhez tartoztak a házukban és a környéken lakó, hasonló családok fiaiból verbuválódott társaság tagjai: Bálint Gyula, Bosnyák László, Cservenka Gyula, Mohos Endre, Schaeflern Henrik. Ebben az időben udvarolt először Drechsel Máriának, akivel szintén egy épületben lakott.

Egyetemre nem mehetett hadapród múltja és az apja miatt, aki a Horthy-korszakban vitézi címet kapott. Esztergályosnak tanult Csepelen majd a Rákosi Mátyásról elnevezett gyárban dolgozott. A tanulás, majd a munka mellett aktívan öttusázott. 1949-ben a Magyar Öttusa-válogatott keretének tagja lett, pisztolylövésben legyőzte a későbbi olimpiai és világbajnok Benedek Gábort. Kitűnően lovagolt, vívott, futott, úszott, és versenyszerűen síelt is. A tehetséges sportoló bekerült az olimpiai válogatottba.

Az ÁVH, a kommunista diktatúra terrorszervezete 1950. december 8-án egy csoport fiatalt, volt hadapródiskolásokat köztük, az akkor már technikusként dolgozó Gérecz Attilát, letartóztatott, állam elleni összeesküvés vádjával. Többségében a fent említett barátaival együtt hűtlenség vádjával állították bíróság elé. Ügyükben öt halálos ítéletet hoztak, ebből hármat végre is hajtottak. A huszonnyolc vádlottból Attila kapta a harmadik legsúlyosabb ítéletet, első fokon tíz, majd 1951. augusztus 29-én másodfokon tizenkét évi börtönbüntetést.

A börtönévek alatt kezdett verseket írni, francia, német és angol verseket is fordított. Itt lett tagja egy társaságnak, akik magukat a „füveskerti költőknek” nevezték. Béri Géza, Kárpáti Kamill, Szathmáry György, Kecskési Tollas Tibor és Tóth Bálint barátságukba fogadták, és versírásra, műfordításra bíztatták. Már első versét, az Így bocskorosan címűt érett, teljes értékű műnek ismerték el költőtársai. 1954 júliusában sikeres szökést hajtott végre a váci börtönből. Hadapródként, majd sportolóként szerzett állóképessége és bátorsága is közrejátszott abban, hogy a medréből kiáradt, a börtön falit nyaldosó Dunát átúszva, veszélyes helyzetek sorozatán át bejutott Budapestre. Három nap bujkálás után, besúgó segítségével fogták el. Szökéséért további két év börtönt kapott 1955 márciusában. Az ítélethozatalig először a Gyűjtőfogházban, majd újra Vácott raboskodott, ahol éhségsztrájkja miatt annyira legyengült a szervezete, hogy jó időre a rabkórház lakója lett. Ebben az időben tudta először kijuttatni verseit a külvilágba. 1955 nyarán átszállították Márianosztrára. Ott született meg költői munkájának egyik legjelentékenyebb műve, a szökését megörökítő, több mint hatszáz soros verse, valamint az irodalomtörténészek által legnagyobbra tartott Sorsod művészete című költeménye.

Rabságának utolsó időszakát ismét a Gyűjtőfogházban töltötte, ahonnan 1956. november 1-én szabadították ki a forradalmárok, közel nyolcszáz politikai fogollyal együtt. Szabadulását követően Tamási Áronnal megírták a rabságból szabadult írók felhívását a nemzethez, amelyet november 1-én a rádió is leadott.  Három-négy boldogságban és szabadságban töltött napot élhetett meg, melynek részleteit édesanyja leveleiből és feljegyzésiből ismerhette meg az utókor. Sok időt töltött barátaival a Politikai Foglyok Országos Szövetsége (POFOSZ) Benczúr utcai székházában, ahol igazolást adtak a frissen szabadult bajtársaknak, majd november 3-án itt olvasta fel kiáltványát a börtönből szabadult fiatal művésznemzedék nevében, melyből a szeretet, a megbocsátás, a nemzeti méretű összefogás eszméje sugárzik. Utolsó békés estéjükön eljegyezték egymást ifjúkori szerelmével, Drechsel Máriával.

November 5-e hajnalán csatlakozott a szabadságharcosokhoz. A Blaha Lujza tér környékén harcolt régi barátaival, Csaszkóczy Emillel és Zsótér Andrással, majd a Dohány utcai Continentál Szálloda romos épületébe húzódtak vissza. Innen ment le utolsó útjára november 7-én, alkonyat előtt, amikor két szovjet tank kilövése után a Klauzál utca torkolata irányából halálos lövések érték.

 Verseit itthon nem, de a szabad világban olvashatták. Első hazai verseskötete 1991-ben jelent meg, majd sorra a többi is. Volt rabtársa és barátja, Kárpáti Kamil által írt könyv szolgált alapul a Szökés a nagy árvíz idején ímű film forgatókönyvéhez. 2000-ben posztumusz megkapta a Balassi Bálint emlékkardot.  Dunakeszin szobor és utca, Budapesten emléktáblák sora őrzi a forradalom költőjének emlékét.

Gérecz Attila: Így bocskorosan

Így bocskorosan úgy-e megnevettek,

hogy márványt törni hegynek indulok?

A számon pimasz mosolygás a jelszó,

füttyöm csibészes: én is feljutok!

Nincs tömött zsákom s hegymászó botom,

segítő kezet tán egy társ sem ad,

de vihart-oldó déli szél kölyök-

fejemre borzol lágy barackokat!

s a hegytetőn majd minden mezt lehántva,

én is kacagva szélnek öltözök,

karjukra fűznek mind a fénynyalábok,

s eltáncolunk a fejetek fölött!

Így bocskorosan úgy-e megnevettek,

hogy márványt törni hegynek indulok?

A számon pimasz mosolygás a jelszó,

füttyöm csibészes: én is feljutok!

Vác, 1954. május

 

Vélemény, hozzászólás?