Pokorny Lia: „Hiszek nagyon a humorban”

A Munkatársas című stand up comedyvel érkezett Miskolcra Pokorny Lia, a népszerű színésznő, akivel az előadás után beszélgettünk a Művészetek Házában.

 

Vona Ildikó: Miskolci kötődésed van?

Pokorny Lia: Itt voltunk a Nyugati nyaralással szeptemberben a CineFest Filmfesztiválon, a filmbemutatón. Az a legfrissebb emlékem Miskolcról. Persze gyerekkoromban jártam itt a szüleimmel kirándulni, illetve A miskolci Boniésklájd című filmben játszottam, ami szintén egy kapcsolódás ehhez a városhoz. A közönségen keresztül már belekóstoltam Miskolcba, de tényleg nagyon jó lenne, ha kicsit több időm lehetne arra, hogy fel is fedezzem a várost és a környékét.

Több interjúban mesélted, a pályád elején nem volt akadályoktól mentes az utad a színpadig. Ha nem színésznő lennél, milyen foglalkozást tudnál magadnak elképzelni?

– Most azért kacsintgatok másfelé is. A barátnőimmel elkezdtünk csinálni egy fenntartható lakásfelújításról szóló vlogot; amelyben megmutatjuk, hogy miként lehet már nem használatos tárgyakat, bútorokat átalakítani és újra felhasználni. Nagyon érdekel az asztrológia is, próbálok minél több tudást elsajátítani a témában, ki tudja mit hoz még az élet ezzel kapcsolatban? A színház eddig kitöltötte az életem, eddig társulati tagként működtem, de egy ideje azt éreztem, picit bezár engem. Szabadabb utat választottam, most szabadúszó vagyok, és a saját projektjeim élvezik a prioritást.

– Néztem az eddigi színpadi szerepeid, voltál Shakespeare-, Csehov-, Dosztojevszkij-, Goldoni-hősnő. Milyen típust szeretsz játszani? Nagy hullámvölgyeket bejáró karaktert vagy humoros figurát?

– Hiszek nagyon a humorban, de abban is, hogy az emberek szeretnek hazamenni egy fontos üzenettel, „egy kis csomaggal”, amit még boncolgathatnak otthon. A humort lehet ötvözni lelki mélységgel. A Munkatársas munkahelyi játszmákról szól, az ember szembesül rengeteg mindennel, amit átélhet a munkahelyén. A Válótársas egy párkapcsolat zátonyra futását és annak állomásait mutatja meg improvizációs formában sok humorral, közben pedig egy erős tükör, arról, amit a néző már átélt vagy a közelében volt ilyen helyzeteknek. Ezeken kívül van a LIAison című zenés-estem, ami tele van elképesztő és fergetegesen humoros szövegekkel, könnyű azonosulni a különböző karakterekkel.

– Prózai színésznőként ismertünk meg, de mostanában énekelsz is…

– Pár éve jött az ötlet, miszerint egy másik kifejező nyelvet is szeretnék keresni, amin keresztül jól lehet kommunikálni a nézőknek. A zene vagy az, hogy egy dalon keresztül megszólalok, tökéletesen alkalmas. Nem gondolom magam énekesnek, de több éve járok énektanárhoz, így azt érzem, ez a befektetett munka egyszercsak megtérült és boldog vagyok, hogy a LIAison estemben felcsendülnek tőlem dalok is.

– Miért a sanzonok világát választottad?

– Azért, mert egy sanzonhoz színész kell. Érdekes műfaj. A sanzonon keresztül mesél az ember, és azt érzem, nekem ez olyan, mintha egy mesét mondanék csak emeltebb nyelven.

– Az Álarcos énekesben a polip jelmezébe bújtál…

– Az egy nagyon komplex és speciális helyzet volt, abban inkább az jelentett kihívást, hogy minél később derüljön ki: vajon kit rejt a maszk?

 

Színpadra lépés előtt : Grósz Zsuzsanna társaságában (Fotó: Pokorny Lia archívuma)

 

– Ha végig tekintünk az eddig színházi szerepeiden, melyik az, amit különösen szerettél? Ami valamiért kiemelkedik a többi közül?

– Az egyik legelső, legnagyobb szerepem az a Lila akác, nagyon meghatározó volt. Szép Ernő darabjában – még a Bárka Színházban – játszottam Tóth Mancit, ami tulajdonképpen elindított a pályámon. Soha nem volt szerepálmom, inkább azt érzem, mindig a szerepek úgy találtak meg, hogy pont akkor jött, amikor fontosnak éreztem a darab üzenetét, az ott megélhető érzéseket, mert valamilyen szinten érintett voltam. Mostanában inkább a saját dolgok izgatnak, és a saját történeteim.

– Operett, musical? Az még nem kapott el eddig…

– Nem, mert ahhoz énekesnek kell lenni. Én nem énekes vagyok. Ahhoz egy olyan tudás kell, ami az én torkomban nincs benne. Egyre magabiztosabban énekelek, és azt érzem, színészként mindig meglepem a nézőket az énektudásommal, de attól még nem vagyok énekes, viszont úgy érzem, jól tudom használni a hangomat.

– A Beugró c. műsor mennyire volt nehéz? Mekkora feladatot jelentett az improvizálás és a sok hirtelen változás?

– Mint a Munkatársas vagy a Válótársas, a Beugró is egy lubickolás. Az embernek nyitottnak kell lennie, szabadon hagynia a gyermeki énjét, és reagálni a másikra. A színházban egy drámai szerep megformálásánál néha olyan nagy érzelmi mélységeken kell átmenni, hogy azt érzem előadás előtt, hogy megterhelő, itt meg inkább egy könnyedebb, jóleső nyitottság, vibrálás van bennünk. Nekünk az improvizáció pihentető, önfeledt dolog. Rengeteget kacagtunk közben egymáson is.

– Mesélted, hogy édesapád foglalkozása szakács. Nálad mi a helyzet a főzéssel? Adventi időszakban vagyunk, mi lesz a karácsonyi menü?

– Nagyon szeretek karácsonykor készülődni; díszíteni is, meg főzni is. Vannak fix dolgok, amiket készítek, például ilyen a töltött káposzta, a halászlé, de mindig van bejgli is. Kétféle előételt és főételt is szoktam készíteni, tehát ha jön a család, akkor lehet válogatni, ki mit szeret, mit kíván. Azon még gondolkodom, hogy idén mi lesz a főétel, de pont ez az izgalmas: megvannak a tradicionális fogások, de lesz újdonság is.

– Apukád munkája révén sokat utaztatok. A színészélet is olyan, hogy gyakran vagy úton, de pihenni hová jársz?

– Nagyon szeretem a tengert, mindig feltölt, viszont mostanában, ha választani kell, inkább a hegyek közé megyek. Talán a korral változik bennem a belső igény, nem a kifelé élést választom, hanem a befelé fordulást, és azt a hegyek között sokkal jobban meg tudom élni. A tengerpart a nyüzsgésről szól, a buliról, a sok emberről, a hegyek között inkább jobban el lehet csendesedni.

– A Tisza-tóról forgattatok egy gyönyörű természetfilmet. Milyen benyomásokat szereztél? Tettszett a Tisza-tó?

– Én már előtte is voltam ott, de azóta is – ha tehetem – visszajárok, mert olyan titokzatos, varászlatos hely, amit nem is gondolnánk. Minden egyes, pici zegzugban olyan csodák vannak, hogy az ember csak tátja a száját, és nem hiszi el, hogy ilyesmi létezik. Tényleg, mint a földi paradicsom. Emellett csodálatos az a madárvilág, ami ott van.

 

Pillanatkép a Füst c. produkcióból (Fotó: Pokorny Lia archívuma)

 

– Merrefelé találkozhatnak veled a nézők?

– Jelenleg az önálló estem, a LIAison van műsoron, amely ötvözi a stand up comedy műfaját és a koncertek világát, több különböző női karakter bőrébe bújok és a szerelem különböző típusait és aspektusait feszegetem benne. Közben fut az új estem, a Füst is. Mindkettő határozottan humoros zenés előadás, de az utóbbi sokkal blúzosabb, dzsesszesebb. Az előbbiben Kéméndi Tamás harmonika művész, az utóbbiban Grósz Zsuzsanna zongorista a partnerem. Ezek mellett megy a Válótársas, párkapcsolat-gazdagító műsorunk, valamint a Munkatársas, improvizációs estünk a munkahelyi helyzetekről, de persze folyamatosan játszom a Centrál Színház előadásaiban is. Januárban például a Nemek és igenek és a Függöny fel! című darabokban láthatnak. Gönczi Dorka mediátor, life coach-csal van egy nagyon érdekes beszélgető estünk, a Pokorny Piknik, emellett élményalapú csapatépítő tréningeket is tartok. Semmiképp sem hagynám ki a felsorolásból a Keresztül-kasul előadást, melyet a Rózsavölgyi Szalonban játszom, valamint az Ady-Léda estünket a Kugler Art Szalonban. Karácsony előtt pedig még Erdélybe is megyünk öt napra vendégszerepelni. Minden soron következő programról a social media oldalaimon is tájékoztatom a közönséget.

– Köszönöm szépen a beszélgetést!

 

Nyitókép: Győri-Forgács Beáta fotója

 

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek