Berta Dani búcsúzott az X-Faktortól

Tóth Bettina és – ahogy Puskás Peti fogalmazott – “a szupercsapat egyetlen túlélője”, Berta Dani párbajozott ma este az X-Faktor tehetségkutató műsor 5. élő showjában. A párbajt Tóth Bettina nyerte, így Puskás Petinek a ma esti adásban az utolsó versenyzőjétől is el kellett búcsúznia.

Írd meg kommentben, szerinted ki jut ma tovább?! Dani vagy Betti? #xfaktorhu

A post shared by X-Faktor (@xfaktorhun) on

A versenyzők az este folyamán kétszer léptek színpadra, egy magyar és egy külföldi előadó dalával. A zsűri a produkciók hallatán többször is állva tapsolva fejezte ki tetszését. Tóth Bettina Akkezdet Phiai Zenebuddhizmus című számát énekelte; a műsorszám után mind a négy zsűritag felállt, ahogy a “kis gelato”, Serena Rigacci produkciójának végén is, aki Radics Gigi Úgy fáj című számának angol nyelvű változatával lépett fel. Gulyás Rolandnak – Gáspár Laci és Puskás Peti szerint – meg kell tanulnia beletenni a lelkét a dalba, el kell kezdenie “a szavakba beletömködni a mélységet”. Ricco és Claudia egy gospel-slágerrel okozott meglepetést olyannyira, hogy – ByeAlex kivételével – az összes zsűritag táncra perdült. A Halott Pénz Erre még meghívlak című dalát eléneklő Berta Dani ByeAlex szerint most kezdett megérkezni ebbe a műsorba, de szerinte későn történt meg mindez.

A párbaj során kiesett Berta Dániel külön kihangsúlyozta, mekkora öröm számára, hogy a verseny alatt a saját készítésű seprűgitárjával, illetve a szintén saját kezével faragott nagybőgőjével állhatott az X-Faktor színpadára.

Az X-Faktor 5. élő showjának kiesője: Berta Dániel 👏🏻👏🏻👏🏻 #xfaktorhu

A post shared by X-Faktor (@xfaktorhun) on

Élőben nézte a showműsort Bud Spencer két lánya, Cristiana és Diamante Pedersoli, akik a ma délután édesapjuk Corvin-sétányon felállított szobrának átadására érkeztek Budapestre.

A műsorból kiderült továbbá az is, hogy ByeAlex minden vágya, hogy egyszer szerepelhessen a Barátok közt című sorozatban.

Kiemelt kép: wikimedia.org

Vélemény, hozzászólás?