Eldőlt: a méheknek is lesz világnapjuk

Az ENSZ Közgyűlés így hívja fel a figyelmet a beporzók áldásos munkájára – sok más téma mellett

A FAO, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, üdvözli az ENSZ Közgyűlés határozatát a családi gazdálkodás nemzetközi évtizedének meghirdetéséről, az illegális halászat elleni figyelemfelhívó napról, és a tevefélék, illetve a hagyományos halászat és akvakultúra nemzetközi évéről.

Sőt, ezentúl május 20-a a méhek nemzetközi napja lesz.

Azzal, hogy 2019-ben elkezdődik a Családi gazdálkodás nemzetközi évtizede, az ENSZ azon emberek helyzetére irányítja a figyelmet, akik, bár élelmünk több mint 80 %-át termelik, mégis helyzetük nagyon kiszolgáltatott.

2024 pedig a Tevefélék Nemzetközi Éve lesz.

A hónap elején határozott a Közgyűlés a  nemzetközi napról (június 5.), amely az illegális halászat elleni küzdelmet állítja középpontba, továbbá a nemzetközi évről (2022), amely a hagyományos halászat és akvakultúra körül forog.

Mindezekben a FAO-nak kulcsszerepe lesz.

„Üdvözlöm az ENSZ tagországainak támogató hozzáállását az élelmezéshez és a mezőgazdasághoz kapcsolódó fontos ügyekben,”

mondta José Graziano da Silva FAO főigazgató.

A méhek nemzetközi napjáról

Kép: ©FAO/Tofik Babayev

A méhek, közösen a többi beporzóval, mint a pillangók, denevérek stb., biztosítják sok haszonnövényünk számára a fennmaradást. Különösen a mézelő méh dolgozik fáradhatatlanul: egy nap alatt képes akár 7000 virágot is meglátogatni, miközben méze – amit évszázadok óta a gyógyításban is használnak – sokak számára biztosít megélhetés. Napjainkban a beporzók jelentősége túlmutat a növényegészségen, mert egyúttal a környezeti veszélyfaktorok jelzőrendszereként is tekinthetünk rájuk, melyek mutatják ökoszisztémánk állapotát. Az invazív rovarfajok, a rovarölő szerek, a monokultúrák a mezőgazdaságban mind a méhkolóniáktól veszik el az életteret és a táplálékot. A május 20-i dátummal a szlovén Anton Jansára emlékezünk, aki a 18. században modern méhészeti módszereket fejlesztett ki szülőhazájában.

A FAO számtalan vidékfejlesztési projektjébe építette be méhészeti képzést Azerbajdzsántól Nigériáig, és világszinten a beporzókról való adatgyűjtés élharcosa.

Családi gazdaságok

A bolygónkon működő mintegy 570 millió gazdaságnak több mint 90 %-át egyének vagy egy család irányítja és kezeli. Ők látják el élelemmel a világot, ezzel központi helyet kivívva az élelmezésbiztonság törékeny rendszerében, miközben a vidéken élő szegények többsége épp a családi gazdálkodók közé tartozik.

A döntéshozók figyelmének a hozamok és a jövedelem folyamatos emelése mellett más célokra is ki kellene terjednie, mint a természeti erőforrások (föld, víz, vetőmagok) használatának és tulajdonlásának joga, a piacra való kijutás megkönnyítése, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás és a megfelelő vidéki foglalkoztatás.

FAO

 

Vélemény, hozzászólás?