Generációk nőttek fel a filmjein – Bud Spencer szobrot kapott Budapesten

Carlo Pedersoli szinte családtagnak számít az idősebb korosztályba tartozó magyarországi tévénézők körében. Azonban a gyermekek számára sem ismeretlen az egykori vízilabdázóból színésszé vált vajszívű óriás neve – ha megkérdezzük az ifjabb generációt, hogy kitől származik a következő idézet: “csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot”, a fiatalok általában gondolkodás nélkül vágják rá, hogy természetesen Bud Spencertől. 

Bud Spencer Carlo Pedersoli néven látta meg a napvilágot Nápolyban, 1929. október 31-én. Pályafutását sportolóként kezdte, majd az Isten megbocsát, én nem című film szerződésének aláírása után (1967), sportkarrierjét hátrahagyva, teljes idejét a színészetnek szentelte. 1967-től 1985-ig tizenhét filmben szerepelt együtt Terence Hill-lel, legendás párosuknak számtalan vidám és felejthetetlen percet köszönhetünk. Ezen kívül több mint harminc önálló filmet forgatott, ezek közé tartoznak a híres Piedone-filmek is. A színészóriás legnépszerűbb magyar hangja Bujtor István és Kránitz Lajos volt, a rajongók egybehangzó véleménye szerint azonban Bujtor István szinkronja az “igazi”.

Az És megint dühbe jövünk című filmben, Charlie Firpo szerepében

A tavaly júniusban elhunyt Bud Spencernek a mai napig hatalmas kultusza van Magyarországon. 2017. november 11-én avatták fel a budapesti Corvin sétányon a legendás színészt ábrázoló, 2,4 méter magas bronzszobrot. A szoboravatáson Bud Spencer családja is részt vett.

Budapest, 2017. november 11.
Résztvevõk Bud Spencer, eredeti nevén Carlo Pedersoli olasz színész, vízilabdázó egész alakos bronzszobrának avatóünnepségén a budapesti Corvin sétányon 2017. november 11-én.
MTI Fotó: Mónus Márton

Kiemelt kép: MTI Fotó: Mónus Márton
Kép forrása: wikimedia.org

Vélemény, hozzászólás?