Helyreállt a BTel szolgáltatása

Helyreállt a Business Telecom (BTel) távközlési cég szolgáltatása, amely országosan 22 órán keresztül szünetelt áramellátási probléma miatt. A hibát szerdán délutánra sikerült elhárítani, így a szolgáltatás ismét problémamentesen működik minden ügyfelet érintően.

    A közlemény szerint a BTel központi kiszolgáló egységeit érintő áramellátási probléma kedden este 19 órakor lépett fel. A kiszolgáló szerverek védelme és az esetlegesen felmerülő károk elkerülésének érdekében, ütemezett módon a teljes rendszert leállították arra az időszakra, amíg a probléma elhárítása folyamatban volt. Szerdán 17 órától a BTel teljes országos hálózata, valamint szolgáltatásai ismét elérhetővé vált.
    A szolgáltatás leállása alatt a BTel ügyfeleket érintő szolgáltatásain kívül az ügyfélszolgálat, a központi levelezés és telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége is szünetelt, tekintettel arra, hogy ezeknek a funkcióknak az ellátása is a központi egységeken keresztül történik.
    A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett BTel közölte azt is, hogy az eset nem hozható összefüggésbe a vállalat elmúlt időszakban kialakult pénzügyi helyzetével. A piaci reakciókkal ellentétben a szolgáltatás kiesése nem a vállalat működésének ellehetetlenülése miatt, vagy az elmúlt időszakban kialakult likviditási problémák okaival hozható összefüggésbe. Erre a helyzetre a vállalat vezetése megnyugtató megoldást talált, mely már rövidtávon is stabilizálta a helyzetet, így a vállalat működése biztos alapokra került. A működés stabil és a szolgáltatási háttér biztosított, sőt a jelenlegi tőkeemelési és szervezeti átalakításoknak köszönhetően a nemzetközi terjeszkedési célok is elérhető közelségbe kerültek – írták. 
    “A BTel fennállásának 8 éve alatt még nem fordult elő teljes rendszert érintő kiesés, így a mostani helyzet egyben olyan minőségbiztosítási és rendszer átalakítási folyamatokat is indukált, mely a jövőben kizárja az ilyen típusú problémákat” – idézi a közlemény Varga Istvánt, a BTel műszaki igazgatóját.
    Takács Krisztián, a BTel elnök-vezérigazgatója a közleményben kifejti, hogy ez az év nagyon nehéz helyzetet teremtett a vállalat életében és pénzügyi helyzetében, mivel eddig több mint 2,5 milliárd összegben vált esedékessé a vállalat által kibocsátott lejáró kötvények visszafizetése, emellett pedig az XPrime nevű új szolgáltatásuk bevezetéséhez kapcsolódóan jelentősen megnövekedtek a beruházási költségek is. 
     “A most elindított folyamatok, melyek egy nagyrészvényes közreműködésével jönnek létre, végre teret nyitnak azon törekvéseinknek, mely dinamikus növekedési pályára állítja ismét a vállalatot és a működési, terjeszkedési célok finanszírozottságát hosszú távon biztosítani tudja.” – nyilatkozta az elnök-vezérigazgató.
    A BTel részvényeinek árfolyama szerdán nagyot esett, a papír 14,4 százalékos csökkenéssel 107 forinton fejezte be a kereskedést.

MTI

Vélemény, hozzászólás?